Rábaközi Magyar Nóta és Katonadal Fesztivál zajlott a hétvégén Bogyoszlón. 🪗

Gratulálok a vendéglátó Bogyoszlói Férfi Dalkörnek! Hajrá Bogyoszló! Hajrá falusi dalárdák!

Tóth Attila

#Bogyoszlo

️“A dicsőítők itt kötnek ki”

Tegnap Szigetmonostoron kötöttek ki, ahol sikeresen rendezték meg a “Dicsőítő sziget”elnevezésű zenei fesztivált.

A koncerteken kívül volt reggeli dicsőítés és…

Ha igent mondanánk a globális minimumadóra, akkor ez történne:

tovább emelkedne az infláció
munkahelyek tízezrei kerülnének veszélybe
a magyar termelő vállalkozások kerülnének végveszélybe…

Jó ütemben halad és hamarosan elkészül a községháza épületének felújítása Érsekhalmán

A több mint 40 millió forintból megvalósuló projekt célja, hogy az itt élők megfelelő körülmények közt tudják…

“Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne" - Tamási Áron
👉Orci község polgárait és a település eredményeit ünnepeltük a falunapi rendezvényen.
🤝Köszönöm a meghívást!
Hajrá, Orci!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média