A mádi vasútállomás az ország első állomása, amely a Magyar Falu Program keretében újul meg.

Hajrá falvak!

Nagyon fárasztó, de szuper élmény volt a hétvége!

Folytatjuk a kampányt a héten is, hiszen ki kell állnunk:

🟠A Kelenföldi Városközpont megmentéséért!

🟠A Zöld Dél-budai Duna-partért!

🟠A Budai fonódó…

Munkatársaim megkezdték az adományok begyűjtését és a felajánlások eljuttatásának koordinálását.

Ezekben a nehéz időkben összefogásra van szükség. Minden segítséget meg kell adnunk a háború elől…

Így fog kinézni a kibővített sződi általános iskola a tervek szerint. A 8 új tanterem sok új diákot tud majd fogadni, és megoldja a mostani férőhely hiányt, kiváltja a konténer tantermet. Ami forrást…

A megváltozott munkaképességű magyarok csaknem fele ma már munkából tartja el magát és családját.

2010-ben ezzel szemben csak 18 százalékuk talált munkát.

🙏 ,,Én naponta beszélek a kijevi nagykövetünkkel, elmondja, hogy fegyverropogás hallatszik a szomszéd utcákból, hogy a kijevi lakosságnak az idejének egy jelentős részét az óvóhelyeken kell tölteni,…

Higgadtságra és nyugalomra van szükség.

️Nem hagyhatjuk, hogy Magyarországot belekeverjék ebbe a háborús konfliktusba.

️ A magyar emberek biztonságát megvédjük, az Ukrajnából menekülőket ellátjuk,…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média