Bodonhely pár száz lelkes gyöngyszem a Rábaközben. A harmadik alkalommal, ötévente rendezett “Elszármazottak találkozójára” mégis 150 egykori bodonhelyi érkezett.

Nem csak én mondom, ők is állítják: szemmel látható a fejlődés a faluban, köszönhetően az egykori polgármester, Kenesei Ferenc, valamint a jelenlegi faluvezetés és a polgárőrök tevékenységének, és elsősorban a Magyar Falu Program támogatásainak.

Én külön köszönöm Szabó Szilvi lelkiismeretes munkáját!

Isten éltesse az egykori és jelenlegi bodonhelyieket!

Hajrá Bodonhely!

Kustor Réka

Belgiumban a járvány idején, több beteget nem tudták ellátni, ezért Németországba szállítatták őket.

Ennek ellenére 414 személy nemváltó műtétjére mégis volt kapacitás.

Összevont poszt

Megkezdte az OLAF a vizsgálódást a Cseh Katalin ügyben!
☝️Augusztus elején tettem bejelentést az Európai Csalás Elleni Hivatalnál (OLAF) a Cseh Katalin ügyben, európai uniós közpénzeket érintő csalás…

Megkezdte az OLAF a vizsgálódást Cseh Katalin ügyében.

Megkezdte az OLAF a vizsgálódást a Cseh Katalin ügyben!
☝️Augusztus elején tettem bejelentést az Európai Csalás…

Összevont poszt

Hét arany-, öt ezüst- és négy bronzérem! Minden idők második legjobb eredményét érte el Magyarország a tokiói paralimpián. Az érmesek mellett minden sportolónknak gratulálunk! Hajrá, Magyarország!…

Hét arany-, öt ezüst- és négy bronzérem! Minden idők második legjobb eredménye született! ️🤍 Hajrá, Magyarország!

Az olimpiát és a paralimpiát 1988 óta rendezik egy helyszínen, akkor Szöul volt a házigazda. A most, Tokióban megnyert 16 érem jelenti azóta a legjobb eredményt.
Büszkék vagyunk Önökre/Rátok, magyar…

A magyar küldöttség hét arany-, öt ezüst- és négy bronzéremmel zárta a tokiói paralimpiát. Óriási teljesítmény, gratulálok minden paralimpikonnak! 👏

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média