Rábatamási Község polgármestere, Atek barátom a Magyar Falu Program megvalósításában a kezdetektől fogva aktívan vesz részt.

Nagyon jó ötletekkel és javaslatokkal szolgál a saját községe érdekében.

Hajrá Rábatamási!

A 2030-ig szóló NATO stratégia szerint együtt kell megállítani az Európa belseje felé irányuló migrációt.

Ezért növelnünk kell nemzeti ellenálló képességünket. Itthon és a határokon túl is a magyar…

A kultúrában dolgozókat is hatalmas köszönet illeti, hiszen az elmúlt másfél évet ők is erőfeszítések mellett, rengeteg kreativitással, szeretettel és kitartással igyekeztek elviselhetőbbé tenni saját…

Szép számmal vagyunk Magyarországon, akik nőként, anyaként sokat gondolkozunk azon, miként tudnánk a saját területünkön hozzájárulni az ország épüléséhez, a közösségek megerősítéséhez és a mindennapi…

Köszönöm a megható és egyben felemelő élményt Jakubinyi Lászlónak és a Szimbiózis Alapítványnak!

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média