Annyira örültem András visszatérésének!

És tovább imádkozom Gábor felépüléséért.

Nagy szeretettel és tisztelettel köszöntöm Aradszki András képviselő urat. Nagy kegyelem, hogy a Jóisten megadta neki a folytatás lehetőségét. Isten éltessen, András - mondta Latorcai János a súlyos koronavírus-fertőzése után a parlamentbe ma visszatérő Aradszki Andrásnak.

Megújuló vidék, megújuló agrárium

Ahogy a mezőgazdasággal foglalkozók pontosan tudják, hogy mennyi munka előzi meg azt, hogy ilyenkor tavasszal kibújjon a friss hajtás a földből, úgy kell az…

Hajrá, Polgári Magyarország Brüsszelben is

A konzervatív értékek hatékony uniós képviseletéről egyeztettem Horogszegi Szilágyi-Landeck Dániellel, a Polgári Magyarországért Alapítvány brüsszeli…

Sajnos a baloldal végiggáncsolta a járvány elleni védekezést.

Kezdték azzal, hogy diktatúrát kiáltoztak és nem akarták megadni a kormánynak a szükséges felhatalmazást, aztán álhíreket kezdtek…

Az Ügyfélkapun vagy a kormányhivataloknál lehet jelezni a védettségi igazolvánnyal kapcsolatos hibákat.

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média