Úgy legyen!

ELLENÁLLÁSI NYILATKOZAT

A német és a szovjet megszállással ránk kényszerített diktatúrák évtizedei után 1990-ben a magyar nép kivívta a szabadságot, és megteremtette a demokratikus jogállamot.

A hatodik szabadon választott országgyűlés 2011-ben elfogadta Magyarország Alaptörvényét, ezzel lezárta a rendszerváltás átmeneti korszakát, kiépítette a nemzeti szuverenitás garanciáit, megteremtette a demokratikus jogállam alapjait, és elindította Magyarországot a felemelkedés útján.

A 2026-os választások után a Tisza Párt megváltoztatta Magyarország alkotmányos rendszerét. Az Alaptörvény 17. módosítása után Magyarország többé nem demokratikus jogállam. Újra az önkényuralom korszaka köszöntött Magyarországra.

A választójog korlátozásával megszűnt a politikai verseny, és ezzel véget ért a demokrácia. A köztársasági elnököt és az Alkotmánybíróság elnökét eltávolították, ezzel megszüntették a hatalmi ágak elválasztását, a fékeket és ellensúlyokat kiiktatták, a jogállamiságot fölszámolták.

Az így létrehozott új politikai rendszer illegitim, mert az Alaptörvény durva sérelmével hozták létre, és mert célja a hatalom kizárólagos birtoklása. A Fidesz az új önkényuralmi rendszert elutasítja. Az elmozdított tisztségviselők helyére állított személyek megválasztásában nem veszünk részt. A demokratikus jogállam helyreállítása után döntéseiket felülvizsgáljuk.
Az önkénnyel szemben minden állampolgárnak jogában áll fellépni. A Fidesz ezért nemcsak a kormány, de az új politikai rendszer ellenfele is lesz. A hatalmi önkénnyel szemben a parlamenten belül és kívül minden békés eszközt igénybe vesz.

A mai naptól az a küldetésünk, hogy helyreállítsuk a demokratikus jogállamot. Az önkényuralmi rendszer áldozatait megsegítjük. A Tisza-kormány által elkövetett jogsértéseket nyilvántartjuk. A demokratikus jogállam visszaállítása után az áldozatoknak és a károsultaknak megadjuk az őket megillető jóvátételt.

A biztos, nyugodt polgári élet helyreállítása érdekében támogatunk mindenkit, aki az önkényuralommal szemben, a szabadság mellett felemeli a hangját, másokkal összefogva fellép, és kiáll a demokratikus jogállam helyreállításáért. Senki sem veheti el a magyarok szabad, biztonságos, nyugodt élethez és boldoguláshoz való jogát.

Minél többen és minél bátrabban emeljük fel a hangunkat, annál hamarabb ér véget a mai ámokfutás, és visszatérhetünk a Tisza Párt uralma miatt megszakadt békés, biztonságos és szabad magyar élethez.

Úgy legyen!

Nagyon más volt ez a két ülésnap, mint a korábbiak! Magyar Péter kudarca után feszültek, még a korábbinál is agresszívebbek a tiszások.
Most kezdik érezni, hogy nem minden rózsaszín

A Fidesz országos elnökségének és parlamenti képviselőcsoportjának közös politikai nyilatkozata
Budapest, 2026. július 21., kedd - ELLENÁLLÁSI NYILATKOZAT

A német és a szovjet megszállással ránk…

ELLENÁLLÁSI NYILATKOZAT

A német és a szovjet megszállással ránk kényszerített diktatúrák évtizedei után 1990-ben a magyar nép kivívta a szabadságot, és megteremtette a demokratikus jogállamot.

A hatodik…

Emberséges Magyarországot és tisztességes politikai viszonyokat ígért Magyar Péter. És ehhez képest mit látunk? Lefoglalják a Fidesz szervereit, minden adatra rá akarják tenni a kezüket, ami a…

️ITT VISZIK A FIDESZ TÁMOGATÓINAK ADATAIT

A Blikk fotóján látszik, ahogy az ügyészek elviszik, buherálják a Fidesz szervereit.

Mindez egy nappal Magyar Péter csúfos bukása, a kudarcos államfőjelölés…

ELLENÁLLÁSI NYILATKOZAT

A német és a szovjet megszállással ránk kényszerített diktatúrák évtizedei után 1990-ben a magyar nép kivívta a szabadságot, és megteremtette a demokratikus jogállamot.

A hatodik…

️ÍGY KERÜLNEK A FIDESZ TÁMOGATÓINAK ADATAI A HATALOM KEZÉBE

Nem volt elég, hogy a saját szavazóik adatait kiszivárogtatták a Tisza-világ appból, most az ellenzékeik adataira is rá akarják tenni a…

TUSNÁD ELŐTTI ELEMZÉS

Ezekben a pillanatokban Magyarország egyszerre veszíti el politikai mozgásterének, diplomáciai kapcsolatrendszerének és gazdasági erejének jelentős részét.

Orbán Viktor egyik…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média