Megint a vidéki településekre és az ott élő emberekre támadt a Tisza! Úgy tűnik, hogy évekre(!!) befagyasztották a polgármesterek fizetését és ugyancsak évekre(!!) elvették tőlük a költségtérítést, ez…
Próbáltam információt kérni a vidékfejlesztési minisztertől, de nem sokra jutottam.
A falvak hónapok óra várják a jussukat. 27 milliárd forint forrással adtuk át a Magyar Falu Program költségvetését a Tiszának. Azóta sem kapták meg a pénzt a falvak.
Semmit nem tudunk a nagy dérrel-dúrral beígért, tízfalunkénti egymilliárd forintról. Nem a forrást hiányolom, hanem legalább egy alapkoncepciót, mert első hallásra durván aránytalan fejlesztési programnak ígérkezik.
Azt sem tudjuk, mi lesz mindennek a forrása. Kb. 300 milliárd forintot ígérnek a falvaknak PLUSZBAN, de hogy honnan lesz erre forrás, az csak egy tiszás képviselői elszólásból derül ki, miszerint “majd eladják a Liszt Ferenc repteret”.
Ez durva lenne, hiszen az elmúlt évtizedben rengeteg energiát emésztett fel, hogy növeljük a nemzeti vagyont (például a reptér visszavásárlásával is). Szomorú lenne, ha újra privatizációra készülnének.
Azt, hogy a nemzeti vagyon elkótyavetyélésére készülnek, sejteti az is, hogy a “nemzeti vagyon védelméről” szóló törvény 2/3-os védelmét készülnek megszűntetni.
Merre tovább, magyar falvak?
️
/posztok.hu
️Megint vállalhatatlan és hamis állításokat hallottunk Magyar Pétertől a Parlamentben. Most éppen a demográfiai adatok és a családtámogatások kerültek célkeresztbe (ismét csak a ferdítés ment).…
️ A tiszások szerint csak a fideszeseket zavarja, hogy létrehoznak egy modernkori ÁVH-t. Nos, a Helsinki Bizottságot nehezen lehet "fideszes elhajlással" vádolni, de szerintük is - ahogy minden, a…


