2️⃣ fejlesztés is érkezik Csornára a “versenyképes járások” programban!

👰🏻🤵️ Folytatódik a házasságkötő teremként is szolgáló városházi díszterem felújítása;

Valamint elkezdődik a csornai önkéntes tűzoltók saját szertárának építése.

Hajrá, Csorna!

A DK és a Tisza is szellemi örököse annak a baloldalnak, amely időnként a saját nemzetére ront.

Elkeserítő, hogy valaki ezzel próbál kampányolni. Azt gondoltuk, hogy 2004 december 5-dike örökké a…

Szijjártó a Csepel SC-ben egy percben.❤️
A biztos választás Csepelen is a Fidesz!

✌️ Ma este 21 órakor a Duna TV-ben vetítik le Szederkényi Olga "HOBO 80 – Úton lenni boldogság" című életrajzi filmjét.

Földes László Hobo 2014-ben lett Csepel Díszpolgára. Szerényen, a hátsó sorban…

Ma érkezik a teljes 13. havi nyugdíj és a 14. havi nyugdíj első részlete! A Tisza ezt mind elvenné, és a pénzt Ukrajnába küldené. Ne hagyjuk! A Fidesz a biztos választás.

Új díjat alapítottunk: március 15-től Szakcsi Lakatos Béla-díjjal jutalmazzuk a jazz műfaj kiemelkedő magyar képviselőit.

Szobon tartottunk lakossági fórumot, ahol a helyiekkel közösen beszéltük át térségünk legfontosabb ügyeit és a Szobot, valamint Ipolydamásdot érintő fejlesztéseket. Köszönöm mindenkinek, aki eljött,…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média