Látó János…

“De ki az a Zsolt bácsi?”

Délelőtti ígéretemnek megfelelően alább teszek most egy tényállítást. Pontosabban egy nevet hozok nyilvánosságra.

Előzmények:

Juhász Péter a nem létező ózdi gyermekotthon “p.d.fil rémtetteiről” szóló lejárató videójában szándékosan eltitkolta, hogy kitől szerezte erről az információt, ahogy azt is, hogy a rágalmazás alapját képező hangfelvételen ki beszél.

Juhász akkor csak “Lajosnak” nevezte, de ki is valójában az ember, aki Juhász Péterrel közösen megalkotta a “Zsolti bácsi” karaktert?

Múlt hét szombaton hitelesnek tűnő információkat kaptam (ahogy szerintem mások is) egy magánszemélytől az eltitkolt “Lajosra” vonatkozóan, ezt azonban a közösségi médiában és az interneten fellelhető adatok, videók alapján ellenőrizni kellett, de tegnapra teljesen egyértelművé vált számomra, miután a beszéltem olyanokkal, akik személyesen is ismerik.

Ezt az embert LÁTÓ JÁNOSNAK hívják. (Ő van a képen.)

Látó és Juhász kölcsönösen felkeresték egymást, majd megindították az addigra már jól felépített rágalomhadjárat legikonikusabb részét, amelyben szinte egyértelművé tették a lejáratni kívánt politikus személyét.

Azt állítom tehát, hogy Látó és Juhász alkotta meg a “Zsolt bácsi” képzelt karakterét.

De ki is LÁTÓ JÁNOS?

👉 Szerinte az egyik legnagyobb Antikrisztus maga a római pápa.

👉 Látó kétszer is kilépett a Hit gyülekezetéből és az általa alapított alternatív szektában lett prédikátor. (A youtube-on, a gardróbszekrénye előtt zajlanak ezek.)

👉 “Prédikációiban” rendszeresen nőgyűlölő, és a cigány kisebbségre nézve negatív megjegyzéseket tesz, de kuruzslással is foglalkozik.

👉 Büszkén meséli el, hogy a prédikációja hatására egy nőnek eltűnt a vállából a “rögzítő platina”, majd meggyógyult. Látó szerint orvosi zárójelentés is van a csoda tételről.

👉 De azt is mondja, növesztett már vissza elsorvasztott agyat is. (Kár, hogy nem a sajátját.✌️)

👉 Látó János magát prófétaként ismeri, aki saját bevallása szerint “13 évig élt démoni befolyás alatt”.

👉 Juhász Péter lelkészként és papként szokott hivatkozni rá, megsértve ezzel a lelkészeket és a papokat.

👉 Látó János nagy rajongója a Tisza pártnak, biztos innen jött neki az is, amikor egy beszédében büdösnek hívott egy embert, akiért imádkozott.

Hosszú még a lista, keressenek rá , de talán most ennyi is elég róla.

Szóval nyilvánvalóan egy futóbolondot használt fel Juhász Péter arra, hogy elindítsa a “Zsolt bácsizást”, és ezzel megtévessze az ország közvéleményét.

De mi volt a deal köztük?
Szerintem hagyjunk témát máskorra is.

Ezt, amit most leírtam, az oknyomozásban máskor oly szorgos liberális sajtó is kideríthette volna, csak hát most nem állt érdekükben.

A megosztásokat köszönöm.

Minden erőnkre szükség lesz, hogy ki tudjuk maradni ebből a háborúból!
Indítsunk aláírásgyűjtést Brüsszel háborús tervei ellen!

- Orbán Viktor-

Orbán Viktor válasza Zelenszkij beszédére: vannak országok, amelyek úgy akarnak maguknak fontosságot tulajdonítani, hogy egy náluk nagyobb országra hivatkoznak.

És vannak országok, amelyek saját…

Orbán Viktor Koppenhágában az EU-csúcs után: fontos napokként jegyzik majd fel az európai történelemben ezeket a napokat.

Mindig beszéltünk háborúról meg békéről, de most először hallottam egy olyan…

Lázár János Vásárosnaményban: azt tudom mondani 100%-os biztonsággal, hogy Orbán Viktor a magyarok embere, Magyar Péter meg a brüsszeliek embere, nincs mit szépíteni ezen.

️A Bácska, a mi közös otthonunk
Garán beszélgettünk arról, hogy mi az, ami igazán összeköt bennünket itt, a Bácskában.

A "Bácska 2030" akcióban közösen kijelölt irányok számomra útmutatóként…

Orbán Viktor, Harcosok Klubja:

Az Ukrajna mellett álló háborúpártiak három irányból támadnak. Von der Leyen vezetésével Brüsszel, az Európai Tanácsban miniszterelnök kollégáim egy része és otthon a…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média