Úgy látszik, hogy nem nagyon jött be a napokig tartó uszítás az ellenzéki oldalon.
️
Cikk + kép kommentben
️
Aki a Zempléni-hegységben kirándul, jó eséllyel elvetődik a gyönyörű környezetben fekvő Háromhutára, amelynek beszédes neve sokat elárul a település történetéről.
️
A falu három különálló, egymástól néhány kilométerre található részből, Ó-, Közép- és Újhutából áll.
️ A huta szó üvegolvasztó kemencét jelent.
1️⃣6️⃣9️⃣8️⃣-ban II. Rákóczi Ferenc fejedelem alapított üveghutát a zempléni erdők mélyén, a mai Óhuta helyén, és Dél-Lengyelországból hívott üvegfúváshoz értő szakembereket, akik a családjukkal együtt telepedtek le itt. 
Az üveggyártáshoz sok fa kell, az első hutatelep körül 60 év alatt elfogyott az erdő, ezért 1758-ban új üzemet alapítottak, pár kilométerrel arrébb, a mai Újhuta területén, Középhután pedig egyéb, az üveggyártáshoz kapcsolódó tevékenységek folytak.
️
A 3️⃣ hutatelepülésből 1904-ben jött létre Háromhuta, az üveggyártás 1916-ig folyt, főleg tokaji borospalackok készültek itt. 
️ A falu ma már főleg a turizmusból él, számos túraútvonal, és színvonalas szálláshelyek várják a kirándulókat. 

Ti jártatok már erre
Úgy látszik, hogy nem nagyon jött be a napokig tartó uszítás az ellenzéki oldalon.
️
Cikk + kép kommentben
️
Farkaslakiak küzdelme Kézdialmáson.
Tamás Karcsi és Albert Matyi barátaim is Tamási Áron szülővárosának gyermekei.
Mindketten birkózók, előbbi iskolaigazgató, fafaragó Almáson, utóbbi a csíkszeredai…
Egyeztetés és együttműködési megállapodás aláírása Yilmaz Tunc török igazságügyi miniszterrel


Nagy győzelmet aratott az a georgiai politikai erő, amelyik békét akar, a hagyományos értékeket védi, és a szuverén politikájával hatalmas gazdasági növekedést volt képes elérni. Mérgesek is miatta a…
Jogunk van saját gazdaságpolitikát folytatni, csak képesség, bátorság, ügyesség kérdése, hogy élünk is ezzel.
- Orbán Viktor -
Elég a merjünk kicsik lenni politikából!
Nem akarunk újra feláldozható gyalogok, hadba küldhető vazallusok lenni a birodalmi sakktáblán se Brüsszel, se Washington, se Moszkva kedvéért.
Van…
Szezon van! Csak óvatosan! 
Szakértő véleménye kötelező!
A magyar
gazdasági növekedés
az uniós átlag feletti, megelőzi többek közt a belga, a francia, az olasz, a holland, a román, a lett vagy éppen a német gazdaság teljesítményét
️
A Nemzeti Konzultáció azért fontos és jó ezköz, mert egyrész visszaigazolást is ad a kormánynak arról, hogy az emberek mit gondolnak fontos kérdésekben és nyílvánvalóan növeli is az erejét, a…
Az elmúlt évtizedben duplájára nőtt a bölcsődei férőhelyek száma hazánkban.🤱
326-ról 1130-ra nőtt azoknak a településeknek a száma, amelyekben már van bölcsőde. 
