Gratulálok a ma megalakult Fidesz és KDNP frakcióknak!

Fontos időszak kezdődik, hiszen az új országgyűlésben a megújult frakciónak kiemelt feladata lesz, de mellette nem csak a parlamentben kell megtörténnie a megújulásnak.

Ezt a munkát mi Óbuda–Békásmegyeren is megkezdtük, közösségeink újjászervezésével, mert a közösség ereje adja a jobboldal valódi tartását.
A munka folytatódik, a III. kerület képviselő-testületében továbbra is határozottan kiállunk a legfontosabb helyi ügyek mellett, legyen szó az óvodákról vagy a közterületek állapotáról.

A bizalmat megköszönve fogadom, hogy utolsó leheletemig szolgálom és védem Magyarországot.

Közösségünkért dolgozni, ha kell harcolni, nem titulus kérdése, hanem kötelesség!

A választási időszaknak vége, a magyar emberek döntöttek. A többség politikai ellenfeleink ajánlatát fogadta el, őket bízta meg a kormányalakítás feladatával. A döntést tudomásul vesszük, ahogyan…

A mai napon megalakult a Fidesz parlamenti frakciója.

Célunk a megújulás: egyensúlyt tartunk a régi és az új között.

Feladatunk, hogy az elmúlt 16 év eredményeit megvédjük, az ország egészének érdekeit…

Megtiszteltetés számomra, hogy országgyűlési képviselőként folytathatom a munkámat. Az elmúlt évek fővárosi feladataiért és kihívásaiért pedig hálás szívvel tartozom köszönettel mindazoknak, akik…

Mély fájdalommal értesültem Sebő Ferenc, a Nemzet Művésze, Kossuth-díjas énekes, népzenekutató, zenetörténész haláláról.

Egész életével a magyar népzenei hagyomány megőrzését és továbbadását szolgálta.

Gulyás Gergely:
A mai napon megalakult a Fidesz parlamenti frakciója.
Célunk a megújulás: egyensúlyt tartunk a régi és az új között.
Feladatunk, hogy az elmúlt 16 év eredményeit megvédjük, az ország…

Ma megalakult a Fidesz parlamenti frakciója, melynek én is tagja vagyok. Ezzel lehetőséget kaptam arra, hogy parlamenti képviselőként is részt vegyek a nemzeti oldal munkájában.
Mindig ehhez a…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média