Veszem fel a jelentést, amikor elbiciklizik mellettem egy nagyjából hároméves kisfiú, akinek az arcát alig lehet látni a bukósisaktól.

Gondolom, valahogy belekerültem az aurájába, amelynek most éppen az az oxigénje, hogy a világ mindenségére az a kérdés: jó, de miért?

Megvan az a korszak ugye?

Rám néz:

– Képet csinálsz magadról?

– Nem – mondom –, egy videós tudósítást csinálok.

– Jó, de miért?

– Mert újságíró vagyok.

– Jó, de miért?

Hát - mondom neki - Szívem, manapság már én sem tudom.

Vállat vont, és elhajtott.

Persze azért vagány volt a kissrác, olyan hároméves-vagyány, mert amíg videóztam, még többször eltekert mellettem, és azokkal a tipikus, kíváncsi kisgyerekszemekkel mindig odanézett.

Utólag belegondolva, meg kellett volna kérdeznem tőle:

– Jó, de miért? :D