…Örüljetek, hogy nincs otthon háborúról szóló plakát, mert a struccpolitika kifizetődőbb!
Dánia megkezdte a meghosszabbított, immár 11 hónapos sorkatonai szolgálatot, amely mostantól a nőkre is…
Mindent Magyar Péter keretez. Mindent. De ha ezt tudjuk, akkor készüljünk már fel. A korábbi posztom után jöttek a kérdések, hogy miért ,ezt hogyan lehetett volna megoldani?
Elmondom hogyan: úgy hogy, amikor Magyar Péter azt mondja, hogy tegyék le a telefont, akkor az egyik frakcióvezető előveszi a telefonját, elkezdi videóra venni, s megkéri Magyar Pétert, hogy ismételje el mit mondott. “Miniszterelnök úr, megismételni, hogy mit kért? Jól értettem, hogy azt mondta, hogy adjuk le a telefonjainkat különben nem vehetünk részt a krízissel foglalkozó ülésen?”
Ezt így FELVENNI. És utána - a választól függően - el lehet dönteni, hogy akkor leadjuk, vagy elmegyünk. De közben ezt a videót azonnal kinyomom és ÉN keretezem a történteket.
Amikor egy olyan emberrel állsz szemben, aki két rossz közé akar helyezni, akkor NEKED kell okosabbnak lenni. Ha ez nem megy, akkor veszítettél. S eddig a FIDESZ-KDNP (+ Mi Hazánk) veszít. Minden egyes alkalommal.
Kár érte. Mert lehetne másképp is.
…Örüljetek, hogy nincs otthon háborúról szóló plakát, mert a struccpolitika kifizetődőbb!
Dánia megkezdte a meghosszabbított, immár 11 hónapos sorkatonai szolgálatot, amely mostantól a nőkre is…
“Àremelkedés jön” mondja az, aki börtönnel fenyegetett mindenkit, aki erre felhìvta a figyelmet a kampány alatt.
Kérdem én: miért adták le a Fidesz—Kdnp vezetői a telefonjukat? Miért engedelmeskednek egy ilyen parancsnak? Miért nem fogod magad és kisétálsz? Elég már ebből a mi vagyunk a jó gyerekek stílusból.…
Tényleg senki sem akar köztársasági elnök lenni?!
Igaza van Rétvári Bencének!
Ezt nem sikerült megcsinálnia a németeknek! Vagy dierkt ez volt a cél?
☝️Kerestem a 480ft-os üzemanyag árat de nem találtam. Persze ha ilyen tempóban drágul lassan meglesz, csak kettes szorzóval kell érteni
️
Még mielőtt valamelyik “okos” Tiszás autópályázni kezd jelzem ez…
️Rétvári Bence kijelentette, hogy Magyar Péter még telefont sem engedett be az egyeztetésükre, és végig csak gyalázta őket!
️
Paks
Politikai döntés volt!
"Csak egy kis Szuverenításról kell lemondani" magyar péter