Tegnapi videómban őszintén elmondtam, hogy véleményem szerint miért volt hibás döntés Gulyás Gergely frakcióvezetői kinevezése, és ebből következően a lemondása már csak ennek a hibának a szükségszerű korrekciója volt.

Ismét elmondom: ez nem érzelmi vagy személyes szimpátia kérdése. Nagyon kedvelem Gulyás Gergőt. Eszméletlen agya van, szóvivőként pedig szerintem zseniális volt. De a politika – ahogy Orbán Viktor is nem egyszer elmondta – pragmatikus játék.

Éppen ezért engem szapulni azért, mert kimondom, hogy szerintem a Fidesz hibát hibára halmozott Gergely kapcsán, elég szűklátókörű hozzáállás. Nem attól vagyok jó szavazó, újságíró pedig végképp nem, hogy szervilisen bólogatok. Aki követ, pontosan tudja, hogy kritikát soha nem fogalmazok meg ok-okozati összefüggések és valamilyen megoldási javaslat nélkül. A felvetéseim nem öncélúak, hanem társadalmi céljuk van.

A videóban azt is elmondtam, hogy szerintem Szűcs Gábor most nem lenne jó választás a Fidesznek. Ehhez továbbra is tartom magam. És ismét: ez sem érzelmi vagy szimpátia kérdése. Elhiszem, hogy a Facebookon több ezren imádjátok Gábort és azt, amit a parlamenti felszólalásaiban csinál. De csak ezen a prizmán keresztül gondolkodni hiba, mert ez nem viszi előrébb a Fideszt.

A szubjektív személyes szimpátiát meg kell hagyni a Facebookra. Én itt és most azt nézem, mi szolgálná leginkább a párt érdekeit, mert szeretném látni, hogy van még benne élet.

Noha a videóban Balla György mentén vezettem le a logikámat, hogy ő jó választás lehetne, valójában szerintem nem ő lesz.

Hanem:

https://gulyasvirag.substack.com/p/ki-lesz-gulyas-gergo-helyett

IDEG! Íme az egészségügyi miniszter és a miniszterelnök. Németh Balázs videója!

☝️☝️☝️ A józan ész végül diadalmaskodni fog az élet minden területén! Még akkor is ebben kell hinni, amikor legnagyobb a sötétség!

☝️☝️☝️ „Nem tartozunk azok közé, akik ragaszkodnak Ukrajna folyamatos…

Miért erősödik a populizmus a nyugati világban? Mi a mozgatórugója a kortárs Jobboldali populizmus felemelkedését?

Ezeket a kérdéseket vizsgálja Troy M. Olson és Gavin Wax amerikai szerzők A…

️ki tiltja meg, hogy elmondjam, mi bántott a börtönbe fele menet?

Robira éppen langy közeg szállott, mint bársony permeteg és mellette csendesen morogtam, mint küldött gyerek meg a falevél. hát így…

Mi jár a fejemben?

Akkora nagylegény vagy, gyere a Studiónkba és beszélgessünk. Arcal névvel pacekban, tabuk nélkül köszönöm a megosztásokat és a hozzászólásokat. Velem rosszul járna pár megmondó,…

️ A megszüntetést megtapsoló tiszásoknak el lehet akkor küldeni a számlákat? Kifizetik? Kiknek a nevére kérjük a számlákat?
️ Nemrég meg röhögő fejeket dobáltak kommentekben és odaírták, hogy…

ÉLŐ elemzés - Ki lehet Gulyás Gergely utódja? Mi a jó taktika a Fidesz számára a parlamentben?

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média