Az uniós pénzek történetében néha a valóság egészen kellemetlen tud lenni a hangzatos politikai narratívák számára.

Ami kimarad a tisza önünnepeltetéséből:
A pénzek közel fele olyan beruházásokhoz kapcsolódhat, amelyek már az előző kormány idején megvalósultak.

Vagyis a történet nagyjából így néz ki: elkészültek a fejlesztések, működnek, most pedig érkezik utánuk az uniós elszámolás.

A tisza meg eladja itthon a tutit és tapsoltatja magát.

Ez az egész azért is érdekes, mert éveken keresztül ment a "mindent elloptak" című lemez. Ehhez képest valahogy mégis vannak utak, épületek, projektek és számlák, amiket be lehet nyújtani.

Úgy látszik, a valóság néha nem kapta meg a megfelelő sajtóközleményt. Mert éljen a tiszás propaganda✌️

„Miért pont én” – Havasi Bertalan megszólalt arról, miért vállalta újra az egyik legfontosabb kommunikációs szerepet

Földgáz meg kőolaj: sokkal többről van itt szó, mint energiahordozókról. Fogkrém miből lesz? És műtrágya? PET-palack, alapozó, autógumi?

mondtam Bencusnak, hogy ebbe a klubba már ne nézzünk be, mert a szimpatikus albán atyafik, kik üzemeltetői eme trópusi helyen, csak kártyát fogadnak el, némileg számomra is meglepő módon, nekünk meg…

ELHATÁROLÓDOM, _kátegórikusan_ az előző poszttól, melyet egy imposztor tett közzé! MiniszterelnöKUR és miniszterei olyanok, mint Kándid kertje!az előző poszt linkje a kommenteknél, amíg nem törlöm a…

Magyar Péter szinte azonnal reagált a kérdéseimre, persze nem mindegyikre válaszolt.
Azt kérdeztem: „Nem tudja véletlenül, hogy ki ült a helikopteren?” Erre csak azt válaszolta, hogy „soha nem ült…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média