250 millió forint értékű egészségügyi segélycsomagot küld Magyarország külföldre.

Legyünk már korrektek.

Ha ezt most az Orbán-kormány tenné úgy, hogy közben minden második posztja arról szólna, hogy a magyar állam kasszája üres, akkor ugyanazok, akik most tapsolnak, valószínűleg ezt írnák
(csak kevésbé kulturált stílusban):

„És ez hogyan segíti a magyarokat? A magyar kórházakban vakolat hullik, WC-papírt kell vinni, a kórházak dósságokkal küzdenek, hosszúak a várólisták, még alapvető eszközökből is hiány van.”

Ugye?

Pontosan ez lenne. Ne tegyünk úgy, mintha nem.
Most viszont hirtelen ez nem számít, mert "éljen Orbán Anita."

Persze, lehet azt mondani, hogy ezt nem az egészségügyi költségvetésből finanszírozzák, hanem humanitárius vagy külügyi keretből. Azt is lehet mondani, hogy az ilyen gesztusok külpolitikai szempontból hasznosak.

Csakhogy ez akkor lenne igazán indokolt, ha egy szomszédos országról vagy egy stratégiailag kiemelten fontos térségről beszélnénk.

Orbán Anita azonbéli érve, hogy „tartozunk Venezuelának, mert 1956 után befogadta a magyarokat”.

Nos...Valójában Venezuela – ahogy a legtöbb ország akkoriban – nem jótékonyságból nyitotta meg a kapuit. Kiválasztotta azokat a menekülteket, akikre szüksége volt, és akik hozzájárulhattak az ország gazdaságához.

Ma egyébként körülbelül mindössze 4,000 magyar él Venezuelában.

A kérdés pedig itt természetesen nem az, hogy kell-e segíteni.

Hanem az, hogy miért vagyunk álszentek?

Mert hogy amikor a hazai egészségügy állapotáról folyamatosan azt halljuk, hogy nincs elég pénz, akkor a magyar betegek ellátása után vagy előtt kellene-e külföldre küldeni egy 250 millió forintos egészségügyi segélycsomagot egy tőlünk nagyon távoli helyre?

Mert ez így már egy elég unalmas álszentség.

Megvan az áruló Bodacz Balázs új pozíciója, ő lesz a köztévé hírterületekért felelős vezetője

Kerényi György az állami rádiót, Mészáros Zsófia az online platformot irányítja majd.

Bodacz Balázs a…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média