Ahol a nemzeti vezetők gyengék és alkalmatlanok, ott a brüsszeli bürokrácia boldogan átveszi a helyüket.

Még nem teljesen tiszta, hogy az igény az intézményi reformra, létszámcsökkentésre vagy akár a teljes megszüntetésre valóban Macrontól ered-e, vagy épp Ursula von der Leyen próbálja ezzel kiiktatni sakkjátszma-ellenfelét. Mindenesetre itt van egy intézmény, amely bármely szuverenitását védő emberben jogos kérdéseket vet fel: miért létezik egyáltalán?

Az EEAS 2011. január 1-jén jött létre a Lisszaboni Szerződés eredményeként, amely 2009. december 1-jén lépett hatályba. Az intézményt azzal a céllal alapították, hogy az EU külpolitikáját koherensebbé és hatékonyabbá tegye, valamint hogy Európa „egyetlen hangon” szólaljon meg a világban, növelve globális befolyását. Jaj, ezek a szépen szóló uniós frázisok…

A szolgálat a külügyi és biztonságpolitikai főképviselőt (az úgynevezett High Representative) támogatja, és az Európai Bizottság és a Tanács korábbi külkapcsolati osztályainak összevonásából jött létre, kiegészülve a tagállamok kiküldött diplomatáival.

Na de minek?

Erről írtam itt:

ITT A HANGFELVÉTEL!
“Megkaptam a 4 milliót, amit Marci adott.”
A Szőlő utca ügyében a Kontrollnak interjút adó fiú maga ismeri be, hogy Magyar Márton (Magyar Péter testvére) 4 milliót adott az hazug…

4 millió forintot ígért Magyar Péter testvére annak a fiúnak, aki a Kontrollnak adott interjút “Zsolti bácsi”-ügyben. Ezt állítja a Szőlő utca korábbi nevelője.

Az egész kamu volt! “Megkaptam a 4 milliót, amit Marci adott.”
A Szőlő utca ügyében Kontrollnak interjút adó fiú maga ismeri be, hogy Magyar Márton (Magyar Péter testvére) 4 milliót adott az hazug…

Amúgy olyan kíváncsi vagyok, ez a testőr mit keres a nagyúr mellett, ha egyszer a védelmét a készenléti rendőrség látja el? Felvették oda? Vagy a sofőre lett?

van az az embertípus, elég sokan, aki az életében kizárólag azért érezte magát rosszul, mert olyan volt a politikai klíma, amilyen. ugyanez az embertípus most jól érzi magát, kizárólag azért, mert…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média