Megemlékezés Kutas László Kossuth-díjas szobrászművész temetésén

Kedves Gyászoló Család! Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Kutas Lászlót közel 20 évvel ezelőtt ismertem meg. Ő tanú volt egy esküvőn Hamburgban, ahova én barátként kaptam meghívást. Ugyanabban a lakásban laktunk három napig. Sokat beszélgettünk. Kiderült, hogy tőle nem idegen a jog világa, ahogyan azzal is megtisztelt, hogy sokat beszélgetett velem művészetről, szobrászatról. Azonban nem mindenben különbözött addigi életutunk. Hamar kiderült: mindketten a Lónyay Utcai Református Gimnázium öregdiákjai vagyunk. Csak ő 68 éves volt akkor, én pedig 22.

Az ott kezdődött beszélgetés változó gyakorisággal, de haláláig folytatódott. Utoljára idén márciusban a Kossuth- és Széchenyi-díjasok vacsoráján találkoztunk. A vacsorán a köztársasági elnök mellett ült, őszintén örült az elismerésnek és olyan energikusan beszélt, ahogyan mindig tette. Nem gondoltam, hogy akkor beszélhetünk utoljára. Most pedig búcsúznunk kell.

Családja, barátai, tisztelői, a kultúra világa és Magyarország is elköszön egy nagyszerű művészétől, aki alkotásaival egész életében a szépet, a jót és az igazat szolgálta.

„Ars longa, sed vita brevis.” „A művészet hosszú, ám az élet rövid” – sóhajtottak a rómaiak számot vetve az idő múlásával. Ha Kutas László életére tekintünk, mégis örömmel kell megállapítanunk, hogy mi minden belefér egy, a hivatása iránt rendkívüli elkötelezettséggel elő művész földi pályájának gazdag évtizedeibe!

Mi minden készült el! Mi minden készült el az első pillanattól, amelyre vissza tudott emlékezni, amikor Sopronban egy légitámadás alatt megformálta az első szobrát.

Azt mondta csodákból élt, mert hogy szabadúszóként mindig megtalálták a feladatok. Valójában ő hagyott csodákat maga körül mindenütt. Neki köszönhetjük az Evezős fiút Zánkán, Mary Poppinst Szentendrén, Szent Imre herceget Ebergőcön, Gárdonyi Gézát Egerben, Rákóczi Ferencet és Klotild főhercegnőt itt, Piliscsabán, Kálvint több helyen a Kárpát-medencében, és Petőfi Sándort Kijevben. Sopron polgármestere mondta, amikor Kutas László 51. alkotását avatták fel a városban, hogy Sopron nem csak a “hűség városa”, hanem a legnagyobb szabadtéri Kutas-galéria is.

Kisplasztikái és érméi szintén sok embernek okoztak örömet – Budapesttől Windsoron át New Yorkig. Itália földjén is megjelentek érmei és díjakat nyertek Firenzében és Ravennában. Ravennában 1990 óta zsűritag volt a Kisplasztikai Dante Biennálén. A magyar állam legmagasabb művészeti elismerését is kiérdemelte: a Kossuth-díjat egy nagyszerű életpálya megkoronázásaként vehette át idén márciusban.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Pilinszky Jánost “A várakozás szentsége” című írásában így ír:

„A felületen az ember köznapi életét mindenkor könyörtelenül meghatározza az idő három – múlt, jelen és jövő – látszatra összebékíthetetlen fázisa. A felületen igen. De nem a mélyben. Ott, a mélyben mindig is tudta az emberiség, hogy tér és idő mechanikus határait képes elmosni a minőség, a jóság, a szépség és igazság ereje. Elég, ha a nagy drámákra vagy a nagy zeneművekre gondolunk, melyek titokzatos módon attól nagyok, hogy többek közt alkalmat adnak arra is, hogy a jövőre emlékezzünk, és a múltra várakozzunk. A minőség ideje időtlen. Amikor Bach passióját hallgatjuk: honnét szól ez a zene? A múltból? A jelenből? A jövőből? Egy bizonyos: mérhetetlenül több, mint kegyeletes megemlékezés és sokkalta több, mint reménykedő utópia. Egyszerre szól mindenfelől.”

Azok, akik álltak már a balfi Szerb Antal emlékhely „Erőltetett menet” című alkotásánál, a soproni németek kitelepítési emlékművénél, a „Miskolci lányok” mellett vagy utolsó művénél Ravasz László püspök leányfalusi egészalakos szobránál, azok tudják, hogy Kutas László művei a múltat úgy ábrázolják a jelenben, hogy a jövőnek üzennek általa. Szemlélőikben megpendítik a lélek húrjait, lehetővé teszik a találkozást mindazzal és mindazokkal, amit és akit a kő és a bronz kortalanul megjeleníthet és megtestesíthet.

Műveinek mondanivalója sokszínű, sokrétű, mégis egyértelmű. Megértésükhöz nincs szükség hangokra vagy betűkre. Mozdulatlanságukban hordoznak állandó üzenetet az örökkévalóságnak. Az emberi szenvedésről. A nők szépségéről és kecsességéről. A hit erejéről.

A női szépséget, testet, alakot és mozdulatokat nála tökéletesebben egyetlen kortárs művész sem tudta ábrázolni.

Tisztelt Gyászoló Közösség!

Kutas László nem csak műveket hagyott maga után, hanem jó barátokat is. Szobrai körül közösségek jöttek össze, amelyek számontartották őt; a maradandó alkotásával közösséget teremtő művészt – és akiket ő is számontartott.

Ma itt vagyunk, hogy megköszönjük Kutas László életét. Köszönjük meg az időt, amit kapott és nekünk adott, s hogy vele lehettünk élete, életünk egy-egy szakaszán! Köszönjük meg a szolgálatot, amit egész életében végzett: a szép gondolatokat, a finom humort, a tiszteletreméltó emberséget és figyelmességet, ami művészetének is lényegét adta! Köszönjük meg mindazt, amit örökségül hagyott!

Szobrai még sokáig állnak a parkokban, emléktáblái a falakon, s emlékeztetnek mindarra, amelyek fontosak saját életünkben, de fontosak egy-egy egyházközség és iskola, egy-egy falu és város, az egész ország és az egész nemzet életében is.

Kutas László úgy távozott el a minden élők útján, úgy tér haza Teremtőjéhez, hogy életművével, alkotásaival és emlékeinkben velünk marad. Mindent köszönünk! Isten nyugosztaljon!