Sólyom László személyében a rendszerváltoztatás egyik legmeghatározóbb személyisége távozott. A kerekasztal-tárgyalásokat kiemelkedő jogi tudásával segítette. Az Alkotmánybíróság elnökeként, majd köztársasági elnökként a legmagasabb állami tisztségekben szolgálta Magyarországot. Már a 80-as években, a kommunista diktatúra időszakában a jogállam fogalmáról és kívánatos voltáról tanított az egyetemen. Mindenki másnál előbb ismerte fel a környezetvédelem jelentőségét. Elnöksége alatt és különösen a kettős állampolgárságról szóló népszavazás után mindent megtett a magyar nemzet határokon átívelő egységének képviseletéért. Államfőként szembeszállt a hazugsággal és - azóta is példátlan módon - lemondásra szólította fel a választók szándékos megtévesztésével hatalomra került miniszterelnököt. Egyetemi tanárként hallgathattam kiváló előadásait a Pázmány Egyetem jogi karán. Közéleti szerepvállalása meghatározó volt a rendszerváltoztatás legfontosabb kérdéseiben. Isten nyugosztalja!

Napló/2197: A napokban volt az idősek világnapja. Ágasegyházán szombaton köszöntöttük a hosszabb ideje fiatalokat az “Egy nyolcvan éves bácsi” című dallal, amit Szacsvay László énekelt.

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média