Ha mindaz, amit Zelenszkij elnök Davosban mondott ukránul azt jelenti, hogy:
“Köszönjük nektek magyarok, hogy befogadtatok több mint 720 ezer menekültet, köszönjük, hogy ellátjátok őket, köszönjük,…
Ha mindaz, amit Zelenszkij elnök Davosban mondott ukránul azt jelenti, hogy:
“Köszönjük nektek magyarok, hogy befogadtatok több mint 720 ezer menekültet, köszönjük, hogy ellátjátok őket, köszönjük,…
“Egész jól nézünk ki.”
Gratulálok és sok sikert kívánok államtitkár társaimnak!
Isten engem úgy segéljen! 


Megígértük, megcsináltuk!
🤝Fabó Péter polgármesterjelölttel kimentünk ma délelőtt megnézni azt a nemrég felújított útszakaszt, mely összeköti Almádit a megyeszékhellyel.
A Magyar Falu Program…
☝️ Éjfélkor életbe lépett a háborús veszélyhelyzetről szóló rendelet.
👉 A háborús veszélyhelyzetet Orbán Viktor jelentette be, miután az Alaptörvény tizedik módosítását is elfogadta az Országgyűlés.…
Orbán Viktor:
„A miniszter úr korábban a jegybank elnöke volt, tehát a jég hátán is megél.
Erre a tudására most szükség is lesz.”
Leállhat Budapest a baloldali pártok piti veszekedése miatt. Mi lenne az országgal ha baloldal nyerte volna a választást?
Kormányülés: középpontban a háborús veszélyhelyzet.
Elsődleges feladatunk, hogy megőrizzünk hazánk biztonságát, megvédjük a magyar gazdaságot, és megóvjuk a családok anyagi biztonságát.
Államtitkári kinevezés után a Kulturális és Innovációs Minisztérium csapatával, Novák Katalin elnök asszonnyal, Orbán Viktorminiszterelnök úrral, Csák János miniszter úrral és szeretett családommal a…
Közel 4 millió forint támogatást kapott a Csömöri Római Katolikus Egyházközség. Az összeget a plébánia kerítésének újjáépítésére fordítják.
Gratulálok!