Antall Józsefné Fülepp Klára halálával a rendszerváltoztatás kevés, még velünk elő hiteles hírvivőjének egyikét veszítette el az ország. Saját jogán sosem vágyott volna közéleti szerepre. Kedves, barátságos, nyitott és megértő személyiségét csak szeretetni és tisztelni lehetett. A jog útján véghezvitt alkotmányos forradalom legmeghatározóbb személyiségének oldalán, a hivatalban lévő miniszterelnök feleségeként kifejezetten kerülte a rivaldafényt. Majdnem három évtizedes közéleti küldetése valójában Antall József halálával vette kezdetét. Az ő emlékét éltette, ápolta, örökítette meg. A magyar közvélemény sok mindent tőle tudott meg Antall József személyes helytállásáról, a halálos kórral vívott küzdeleméről, az országot élete árán is szolgálni akaró kitartásáról. Férje államférfiúi tevékenységének hiteles tanúságtevője lett és maradt mindhalálig. Isten nyugosztalja!

Összevont poszt

Kisgrófo is megmondta: mindenkinek ott kell lenni! Április 3-án csak a Fidesz!

Kisgrófo is megmondta: mindenkinek ott kell lenni! Április 3-án csak a Fidesz!

Kisgrófo is megmondta: mindenkinek ott kell lenni! Április 3-án csak a Fidesz!

A választások tétje mára hazánk békéje és biztonsága lett – hangsúlyozta az ORIGOnak adott interjújában Orbán Viktor miniszterelnök.

A Jóisten úgy szerkesztette meg a magyar politikát, hogy amikor…

Hölvényi György európai parlamenti képviselő Brüsszelből egyenesen Őrbottyánba érkezett, hogy elmondja: legyünk észnél, őrizzük meg a mindennapi életünk békéjét és normalitását, és ne kövessük…

A marosvásárhelyi Rádió GaGa-ban kezdtük a napot.
👆 Arról beszélgettünk, hogy az anyaországi választásoknak a marosvásárhelyiek életében is nagy jelentőségük van, ezért ne hagyják utolsó percre a…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média