Régóta esedékes adósságot sikerült törleszteni azzal, hogy megteremtettük a közúti kapcsolatot Csengele és az M5-ös autópálya csengelei pihenője között. Ez a rövid útszakasz több település lakóinak azt jelenti, hogy mostantól néhány perc alatt elérhetővé válik számukra az autópálya, ami fizikailag eddig is csak néhány száz méterre volt, mégis 20 kilométert kellett autózni érte. Köszönet érte Farkas Sándor képviselőtársamnak!

Műtrágya helyzet a Szabolcs-Szatmár - Bereg megyei gazdákat is komolyan érinti !

️Tűrhetetlen, hogy bárki nyerészkedjen a magyar gazdákon!
☝️Elfogadhatatlan és tűrhetetlen, hogy bárki nyerészkedjen a…

🧑‍Gazdafórum, Balkány
☝️Ma délután Balkányban a megyében élő gazdákkal az előttünk álló időszak kihívásairól, a magyar agrárium megújulásáról, a vidékfejlesztési stratégiáról és a pályázati…

Idén eddig 110 ezer migránst állítottak meg a magyar határon.

Ha Brüsszelen múlna, ez a 110 ezer bevándorló már itt lenne benn, de szerencsére nem rajtuk múlik, hanem rajtunk.

Az Európai Uniónak meg…

Az a célunk, hogy ne legyen olyan része az országnak, ahonnan 30 percen belül nem lehet megközelíteni egy gyorsforgalmi utat.

Szent II. János Pál pápa azt mondta: “Meg kell védenünk az igazságot mindenáron, különben ismét csak tizenketten leszünk”
Hát, védjük meg az igazságot! Hajrá!

KDNP Országos Választmány

Veterán Vívó Országos Bajnoksàg
V. helyezést értem el női párbajtőrben. Volt már jobb is, lesz mèg jobb is, mára ennyi sikerült.

Holnap a tőrben folytatom!

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média