„Ha Mária és Szent István országa felett lehull a moszkvai hitetlenség csillaga, vigyék testemet az esztergomi bazilikai sírboltba.” -
30 évvel ezelőtt ezen a napon teljesült Mindszenty József bíboros végakarata

Antall József miniszterelnök esztergomi búcsúbeszéde:

Eminenciás és Excellenciás Urak, Főtisztelendő Uraim, Tisztelt Vendégeink! Honfitársaim!

Magyarország népe, az egyetemes magyarság, a Magyar Köztársaság elnöke, a magyar Országgyűlés és a magyar kormány nevében hajtok fejet Mindszenty József bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek hamvai előtt, és egyben eleget teszek a Volt Magyar Politikai Foglyok Világszövetsége kérésének, amikor az ő nevükben is búcsúzom. Egyúttal köszönetet mondok Rómának, az Amerikai Egyesült Államoknak és Ausztriának, hogy életében és holtában helyet adtak a belső és külső száműzetésre ítélt magyar bíborosnak, Mindszenty Józsefnek.

Magyarország fél évszázados idegen elnyomás és diktatúra után temetésekkel, újratemetésekkel s halottakra való emlékezésekkel születik újjá. Nem véletlen, hiszen az ország újjászületése egyben emlékezés azokra is, akik életüket áldozták az elmúlt évtizedekben Magyarország függetlenségéért, Magyarország nemzeti újjászületéséért.

Mindszenty József hercegprímás a magyar történelem egyik olyan történelmi személyiségévé vált, aki saját áldozatos tevékenységével hívta fel a figyelmet az egész középkelet-európai térséget fenyegető veszélyekre. Mindszenty József politikai nézeteivel, alkotmányjogi felfogásával lehetnek vitái a történetíróknak, de azt senki sem vonhatja kétségbe, hogy a történelem egyik legnagyobb erkölcsi erőt adó példaképe. Mindszenty József fiatal papként már azt hirdette, hogy „A jó megvalósítására nem elegendő a szív érzése, hanem ahhoz a célratörő erő is kell”. Hercegprímási beiktatása idején születtek meg e sorok, amelyeket idézek: „Szervezési módjai modernségével, a szervezés megvalósításának vaskövetkezetességű formáival lett ő mintája a messzi vidéknek is.

E csupa erőből álló ember belül csupa szív, mégpedig nagyon meleg, szeretni nagyon tudó szív. Mutatja ezt egyre újabb kiadásokban bővülő könyve, melyen szinte egész életében dolgozott, s amelynek címe és tárgya az édesanya. Ez a könyv a természetes és keresztény anyaságnak valóságos himnusza. Himnusz, amelyet egy fiú mond saját édesanyjának, és az öszszes édesanyáknak. Mint ilyen jellemet, papot és férfit ismerte meg őt Angelo Rotta pápai nuncius, aki megjegyezte róla, Mindszenty József a közjó megvalósításában acélakaratú katona, mások szenvedéseinek átérzésében szelíd lelkű pap.

Íme, ilyennek ismerte meg őt Róma, s ilyenként ismerje meg őt a magyar nemzet és a magyar történelem.” (Új Ember, 1945. szeptember 30.)

Azért esett Mindszenty Józsefre Róma választása már 1943–1944-ben, mert a püspöki kar megerősítésére olyan főpapot kívántak, aki a háború befejezése időszakában, a várható nagy átalakulás idején kemény, állhatatos, egyben minden totalitáriánus rendszerrel szembeszegülő, és hitében egyházához és hazájához hű marad a legnehezebb idők között.

Mindszenty József hajthatatlansága, a rugalmasság hiánya talán megakadályozta néhány egyházi intézmény megmentését, de jellembeli szilárdsága örök értéket jelent az etikában. Hajthatatlanságát nem valamiféle korlátoltság vagy kompromisszumokra való képtelenség sugallta, ahogy ellenfelei nemegyszer hirdették. A II. világháborút követő politikai tárgyalások időszakában mondta egy bizalmas beszélgetésben, amikor az időnyerés, a kompromisszumkeresés kérdése merült fel: „elvben igaz, de engedményekre, kompromisszumokra csak szilárd hadsereggel a hátam mögött vállalkozhatnék. Ha kompromiszszumokra lépek, sokan közülünk nem fognak mértéket tartani a megalkuvásban”. Hajthatatlan ellenféllel állt szemben, sorsában osztoztak azok is, akik a hajlékonyságban előtte jártak e térségben.

Most, amikor búcsúzunk Mindszenty Józseftől, most, amikor egy ország búcsúztatja nagy fiát, aki visszatér az ősi érsekség székhelyére, el kell hogy némuljanak végre a kicsinyes viták.

Mindszenty József hamvai és koporsója a hazai átalakulásnak és megújhodásnak adjon erőt.

1934-ben fő történelmi munkájában példaképéről, Padányi Bíró Márton veszprémi püspökről írta a következő sorokat, amelyek reá is vonatkoznak: „Partra szállott, révbe ért,… bevonta vitorláját arról a zajló élettengerről, amelynél nehezebb, keservesebb keveseknek jutott osztályrészül. Hibázott is, mert dolgozott. Csak a tétlenek azok, akik egynél több hibát nem követnek el életükben. A szelek mérgét immár kiállta. Emlékezete él az örökkévalóság ormain, a múlandóság silány vizei felett. Az emlékéhez vezető utat nem veri fel a gyom. Emléke nem fél az idők mohától. Eljön az idő, amikor hibái mellett erényeit is ismerik, és emlékét becsülettel és híven őrzi az utókor…”