
Áldott Pünkösdöt minden magyarnak!
Megtisztelő, hogy a miniszterelnök pünkösdvasárnapot nekem szenteli.
Vélhetően azért foglalkozik a kegyelmi üggyel, mert ő is látja, hogy a nyilvánosságra hozott dokumentumok cáfolják azt, amit a kampányban mondott és megerősítik mindazt, amit 2024 óta a nyilvánosság is ismer: a kormánynak az ügyhöz nem volt semmi köze, a köztársasági elnök rossz döntést hozott és ezért vállalta a felelősséget.
Ugyanígy 2024 februárja óta az is ismert, hogy Balog Zoltán járt el a köztársasági elnöknél a kegyelem érdekében. Mindaz, amit Magyar Péter a kampányban állított arról, hogy a kormánynak bármi köze lett volna a kegyelmi ügyhöz, valótlan volt.
Attól, hogy Balog Zoltán helytelenül járt el, amikor ebben az ügyben kegyelmet javasolt valakinek, aki arra nem volt érdemes, sosem fogom megtagadni őt.
Lehet, hogy Magyar Péter személyes kapcsolatai aszerint alakulnak, hogy ki az, aki számára politikailag hasznos és ki az, aki nem, de ebben nem fogom követni őt. Ez neki nagy szerencséje, mert amikor nem volt még sikeres, nem vette ilyen udvartartás körül, és sokan támadták, akkor is számíthatott a jóindulatomra és támogatásomra.
Sajnálom, hogy a pillanatnyi siker az új miniszterelnökkel ezt már elfeledtette és ezért pünkösdvasárnap olyan személyes vádaskodásba kezd, amiről mindketten tudjuk, hogy kifejezetten méltatlan.

Áldott Pünkösdöt minden magyarnak!
Áldott pünkösdöt minden magyarnak! 
Nem nézhetjük tétlenül, hogy egyetlen egy szó magyarázat nélkül ki akarja törölni a Tisza Párt az Alaptörvényből a keresztény kultúra védelmét.
✍️ Írd alá a KDNP petícióját Te is!
️
Áldott Pünkösdöt!
️ Nevettünk rajta, aztán a groteszk valósággá vált. Isten óvja Magyarországot és a magyar kultúrát!
️ Pünkösd emlékeztet arra, hogy Isten nem hagyja magára népét, soha! A Szentlélek ma is erőt ad, mèg ebben a bizonytalan időkben is.
Őrizzük meg hát hitünket, mert abból fakad a megmaradás ereje!
️
️
Áldott pünkosdi ünnepeket kívánok!
Jó tanács Lelke, segítsd a bizonytalankodókat, hogy eligazodjanak az eszmék zűrzavarában!
Áldott Pünkösdöt kívánok!
️
Ti hallottátok a tegnapi miniszterelnöki interjúban, hogy mikortól lesz 480 a benzin? 