Hegedűs Loránt református püspök szobrának avatásán Budapesten

Az idő múlását mindennél jobban mutatja, ha valakit, akit személyesen is ismertünk, bronzba öntve láthatjuk viszont.

Hegedűs Loránt református püspök a magyar nemzet iránti féltő szeretete minden megnyilatkozását áthatotta. Életét Istennek, nemzetének, egyházának és családjának áldozta. Hagyatékának megőrzése a református egyház közösségét megtartó parancs.

A rendszerváltoztatás utáni létünk kereteit, új templomokat, református egyetemet, iskolákat, egyházunk közfeladatokban való újbóli szerepvállalásának alapjait Hegedűs Loránt püspök szolgálata teremtette meg.

Köszönet azért, hogy az elmúlt évek református egyházi vezetése mindent megtett, hogy egyházunk valósághű és méltó módon őrizze emlékét!

Orbán Viktor:
Az elnökség azt javasolja, hogy a Fidesz elnökeként folytassam. Amennyiben júniusban a kongresszus is megtisztel a bizalmával, akkor készen állok a feladatra. Ez a tábor volt mindvégig…

A petroállamok alkonya, Kína elektrohegemóniája , Európa és benne Magyaroszág nagy lehetősége

Az iráni konfliktus egyik legfontosabb tanulsága nem katonai, hanem gazdaságstratégiai.

Aki ma olajra,…

Összevont poszt

Folytatjuk! A közösségünket megvédjük, a nemzeti oldalt megújítjuk.

Folytatjuk! A közösségünket megvédjük, a nemzeti oldalt megújítjuk.
Ennyi.

Tisztesség, tartás, becsület.
Köszönet!

Orbán Viktor:
A Fidesz parlamenti frakcióját gyökeresen megújítjuk. Hétfőn alakul meg a frakció. Vezetője Gulyás Gergely lesz. A Fidesz-KDNP listavezetőjeként elnyert mandátumom valójában a Fideszé,…

Brüsszelnek csak az a fontos, hogy az akarata érvényesüljön

A tavaly őszi rágalomhadjárat során is bebizonyosodott, hogy egy szó sem igaz a ”Zsolti bácsi” történetből.
A mostani támadás is képtelen, szemenszedett hazugság, amellyel szemben, ahogy eddig is, a…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média