A Csoóri Sándor Emlékház ünnepélyes átadásán Zámolyon

“Csoóri Sándor egy nagy írónemzedék meghatározó tagja volt. Életén, művein és közéleti szerepvállalásán keresztül megérthetjük mindazt, ami velünk, magyarokkal 1990 előtt történt, és azt is, ami a rendszerváltás éveiben számtalan remény és illúzió elvesztésekor végbement.

A mai ünnepi alkalom a rendszerváltoztatás egyik nagy adósságának törlesztése. Csoóri Sándor ma végleg hazaérkezett. Felújított szülőháza sokat tehet azért, hogy a nemzet emlékezetében is elfoglalhassa az őt megillető helyet. Lehetőség, hogy az új nemzedékek találkozzanak vele és fejet hajtsanak a magyar irodalom és közélet korszakos alakjának bölcsője előtt.

Amint nem mehetünk el úgy Farkaslaka mellett, hogy legalább egy pillanatra ne álljunk meg Tamási Áron szülőházánál, úgy mostantól a közelben járva nem mulaszthatjuk el azt sem, hogy leüljünk a zámolyi kertben a körtefa alá és bent a házban fejet hajtsunk Csoóri Sándornak, a magyar irodalom és közélet e korszakos alakjának bölcsője előtt.”

Az elhangzott emlékbeszéd teljes szövege:

Kedves Júlia Asszony! Főtisztelendő és Főtiszteletű Püspök Urak! Excellenciás Püspök atya! Tisztelt Államtitkár úr! Tisztelt Polgármester úr! Ünneplő Gyülekezet! Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Dédapám, Gulyás Kornél 4 évtizeden át szolgált Zámolyon református lelkipásztorként. Kitartó es türelmes ember volt. 5 lánya született egymás után. Személyes szerencsém, hogy nem adta fel, hogy legyen fia is. Öt lány után a hatodik gyermeke 1913-ban kisfiú lett; a nagyapám.

17 évvel később ugyanitt Zámolyon született Csoóri Sándor. Dédnagyapám keresztelte 1930-ban itt, a zámolyi református templomban. Csoóri Sándor édesapja földművesként dolgozott. Édesanyjáról a feljegyzésekből nagyon keveset, az irodalomból sokkal többet tudhatunk. Csoóri Sándor Anyám fekete rózsa című verse úgy állít emléket édesanyjának, hogy egyszersmind a magyar paraszti világ szerénységét és szegénységét is megrendítően ábrázolja.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Csoóri Sándor egy nagy írónemzedék meghatározó egyénisége volt: a hagyományos falu világában gyermekeskedő, a háborúban korán felnőtté vált, a falu szétverését és az értelmiségi lét ellentmondásait a Rákosi-korszakban megtapasztaló, 1956-ban a szabadsággal 13 napra újra találkozó nemzedék tagja.

Csoóri Sándor versek, népköltészeti és történelmi tárgyú művek, irodalmi pályaképek, a nemzeti sorskérdéseink mélyére hatoló írások százait írta az ötvenes évek végétől. Németh László és Illyés Gyula nyomdokain a XX. századi magyar esszéírás egyik legnagyobbja. A magyar irodalom megújításában, a személyes élmények lírai kifejezésének minden korábbinál élesebb megjelenítésében Nagy Lászlóval és Juhász Ferenccel együtt meghatározó szerepe volt.

Olyan korban élt, amikor az irodalom több volt, mint a vers, a dráma vagy akár a film művészi értéke. Az irodalomban sűrűsödött mindaz, amiről máshol és másként tiltott volt beszélni. Nem azért, mert az irodalomban szabad lett volna. Hanem mert az írás tud kevésbé nyilvánvaló, mégis sokkal mélyebb rétegekig elérő lenni. Az irodalom erőtér volt, amiben a nemzet létezésének valódi sorskérdései felvetődhettek és nyilvánosságot kaphattak. Az irodalom a szabadság, a nemzeti összetartozás és a magyarság megmaradásának színtere lehetett.

A Trianon után a kommunista diktatúrát mindenütt elszenvedő, nemzetrészekre szakadt, a hivatalos magyar állami politika által elárult magyarság összetartozásának egyik kifejezője az irodalom maradt. Martin Györggyel és Kallós Zoltánnal kötött barátsága eredményeként Csoóri a hetvenes években aktív részese lett a népi kultúra reneszánszának. Ő lett a táncházmozgalom szellemi vezetője. Ennek jelentőségét is lényeglátóan fogalmazta meg: „Ami eredeti és ami jó volt ebben a mozgalomban, az volt, hogy visszaadni a hagyománynak a hangját. Minden hagyomány végső soron a múlt olyan meghaladása, ami közben a múlt nem sérül meg. S ezzel válik időszerűvé.”

Csoóri azonban a kisebbségi létet elszenvedő magyarság sorsának tudatosításáért nemcsak az irodalom és a népi kultúra eszközeivel harcolt, hanem a közvetlen kiállást is vállalta. Amikor 1983-ban Duray Miklós Kutyaszorító című művét Püski Sándor kiadta New Yorkban, Csoóri Kapaszkodás a megmaradásért címmel írt előszót hozzá. Ebből idézek:

“Tapasztalatból tudjuk, hogy a többséghez tartozót is összezsugoríthatják szelídebb s vadabb diktatúrák, elronthatják az álmát, gondolatait, eliszaposíthatják a lelkét, de őrá mindig könnyebben rábukkan a remény, mint a kisebbségi egyénre.”

“Felháborodás helyett én inkább megrendülve olvastam a múltat hánytorgató írásokat. Mert a bűnt újra és újra bűnnel indokolni: a bűnösök logikája. Azoké, akik nem képesek megszakítani a rossz pályára tért folyamatokat.”

Ezért az előszóért Csoórit a kommunista hatalom egy év szilenciumra ítélte.

Csoórit ez nem tántorította el a közéleti szerepvállalástól. Monor és Lakitelek meghatározó alakja. E nemzedék küzdelmeinek és személy szerint Csoóri Sándornak hatalmas szerepe volt abban, hogy a rendszerváltoztatásra a nemzeti sorskérdésekkel szembenézni kész ellenzék jött létre, amely képes volt nemcsak az utódpárttal szembeszállni, hanem mindenki másnál korábban felismerni, hogyha a kommunizmust úgy hagyjuk magunk mögött, hogy az internacionalizmus - kordivat szerinti - liberális mázzal leöntött változata marad meg nekünk, akkor a visszanyert szabadságot nem tudjuk jóra fordítani. Sőt akkor a visszanyert szabadságban elveszíthetjük azokat a társadalmat összekötő es működtető kötelékeket, amelyeket a kommunista diktatúra alatt a rendszerrel való belső szembenállás fenntartott. Ezért váltak külön Csoóri és a kommunizmus alatt még baráti társaságába tartozó Konrád György és Jancsó Miklós útja, amikor korábbi közös vágyuk, a szabadság, valósággá vált.

Csoóri azt is felismerte, hogy az alapító atyák a mozgalmi MDF-ből arra alkalmas elsőszámú vezető nélkül nem tudnak választási győzelemre esélyes pártot szervezni. Ezért támogatta Antall József pártelnökségét, majd miniszterelnökségét. A rendszerváltoztatás után immáron hivatalosan is tisztséget vállalt a nemzeti összetartozásért, amelyért a kommunizmus fenyegetettsége időszakában is mindig kiállt. A világmagyarságért. A Magyarok Világszövetségének elnökeként mindent megtett azért, hogy a kommunizmus idején az anyaország részéről elhallgatott, az utódállamok részéről elhallgattatni akart, Sütő András szavaival “az asszimiláció kígyótorkában” túlélésért küzdő határon túli magyarság tagjai közösségként és egyen-egyenként megtalálják az egymáshoz vezető utakat. A világ magyarságát máig összekötő Duna Televízió gondolata is tőle származik.

Csoóri Sándor életén, művein és közéleti szerepvállalásán keresztül megérthetjük
mindazt, ami velünk, magyarokkal 1990 előtt történt és azt is, ami a rendszerváltoztatás éveiben számtalan remény és illúzió elvesztésekor végbement.

A szabadság, a rendszerváltoztatás és a szólásszabadság korszaka hozta el számára az addig sohasem gondolt és tapasztalt – bizonyos értelemben – a legfurcsább és legtovább tartó szilenciumot. Őt, aki a legnehezebb időkben éppen olyan jól szót értett mindenkivel a pesti presszókban, mint a vidéki művelődési házakban, mondvacsinált okokból, hazug, méltatlan és méltánytalan módon a rendszerváltoztatás után akarták politikai ellenfelei kiiktatni a közéletből és az irodalmi kánonból. Ezért a mai ünnepi alkalom a rendszerváltoztatás egyik nagy adósságának részbeni törlesztése is.

Tisztelt Megemlékező Közösség!

Júlia asszony meghívó levelében Németh Lászlót idézte. Szerinte egy életmű csak akkor mondható késznek, ha a nemzet lelkében is elkészül. Csoóri Sándor életét és művét be kell mutatni mindazoknak, akik nem ismerik. Enélkül nem ismerhető meg sem a kommunizmus alatt, sem a rendszerváltoztatáskor és azután a magyarság megmaradásáért folytatott küzdelem igaz története. Enélkül nem érthetjük meg, hol vagyunk most és miért tartunk ott, ahol vagyunk.

Csoóri Sándor ma végleg hazaérkezett Zámolyra, és meggyőződésem, hogy a szülőház sokat tehet azért is, hogy a nemzet emlékezetében is elfoglalja az őt megillető helyet. Szülőháza lehetőség, hogy az új nemzedékek találkoznak vele.

Amint nem mehetünk el úgy Farkaslaka mellett, hogy legalább egy pillanatra ne álljunk meg Tamási Áron szülőházánál, úgy mostantól a közelben járva nem mulaszthatjuk el azt sem, hogy leüljünk a zámolyi kertben a körtefa alá és bent a házban fejet hajtsunk Csoóri Sándornak, a magyar irodalom és közélet e korszakos alakjának bölcsője előtt.