Beszéd az Esterházy János-díj átadásán

„A közép-európai népek egymásra utaltságára naponta találhatunk példákat a valaha volt vasfüggöny mentén immáron a társadalmak értékvilága szempontjából kettéosztott Európában. Ezért is fájó, hogy Esterházy János rehabilitációja még mindig várat magára. Esterházy János ugyanis nem követett el semmit. A csehszlovák állam követett el brutális jogtiprást Esterházy János bebörtönzésével és meggyilkolásával. Az igazságtétel nem az erőszakot, rabságot és halált elszenvedő mártír, hanem az Esterházy életét kioltó állam - ma már utódállamok - érdeke. Ezért Esterházy rehabilitációjának elmaradása mindmáig nem az életáldozatot hozó gróf, hanem a cseh és a szlovák állam becsületén éktelenkedő vérfolt. Ezt bár érthetővé teszi, de csak súlyosbítja, hogy a Benes-dekrétumok nemzetiségekre vonatkozó rendelkezései cseh és szlovák jogrendből való kiiktatásának elmaradása azt jelenti, hogy a faji alapú hátrányos megkülönböztetés mai napig hatályos az Európai Unió két tagállamában. Amíg ez így van, addig Európában emberi méltóságról, kisebbségvédelemről, jogállamról hitelesen beszélni lehetetlen úgy, hogy a Benes-dekrétumokról szó ne essen.”

Gratulálok Orosch János érsek úrnak és Fónagy János miniszter úrnak az elismeréshez!

A kereszténység ősi törvénye, hogy a vértanúság a legnagyobb, legönzetlenebb, legértékesebb cselekedetek egyike. Rendkívüli hitre van szükség ahhoz, hogy az igaz úton mindvégig kitartó ember a földi életét feláldozza saját meggyőződéséért és másokért. Ahhoz, hogy valaki vállalja a vértanúságot valóban hinni kell abban, hogy az élet földi határa nem a vég, hanem a végtelenség kezdete.

Március 8-án gróf Esterházy János mártírhalálának 69. évfordulóján találkozunk. Jó okunk van évről évre megtenni ezt. Hiszen éppen Esterházy Jánostól tudjuk - idézem - “csak az a nemzet érdemes jobb sorsra és örök életre, amely meg tudja becsülni nagyjait, és amelynek mindig szeme előtt lebeg azok példát adó munkássága.” Márpedig Esterházy Jánost mindössze 56 évig tartó földi útja a XX. század legnagyobbjainak sorába emelte.

Esterházy élete példa. Példája az európai-keresztény értékek melletti, félelem nélküli, bátor kiállásnak és kitartásnak. Az I. világháborút követően magyarnak maradni az elcsatolt területeken, a magyarok jogaiért küzdeni az utódállamokban, egyedüliként nemmel szavazni a szlovák parlamentben a zsidóság deportálására, majd üldözöttek százait menteni a saját birtokán, végül a lélek megtöretése nélkül viselni 12 évi kommunista kényszermunkát és börtönt, csak sziklaszilárd jellemmel, a keresztény hit e világon túli igazságába vetett meggyőződéssel lehetett.

A közép-európai népek egymásra utaltságára naponta találhatunk példákat a valaha volt vasfüggöny mentén immáron a társadalmak értékvilága szempontjából kettéosztott Európában. Ezért is fájó, hogy Esterházy János rehabilitációja még mindig várat magára. Esterházy János ugyanis nem követett el semmit. A csehszlovák állam követett el brutális jogtiprást Esterházy János bebörtönzésével és meggyilkolásával. Az igazságtétel nem az erőszakot, rabságot és halált elszenvedő mártír, hanem az Esterházy életét kioltó állam - ma már utódállamok - érdeke. Ezért Esterházy rehabilitációjának elmaradása mindmáig nem az életáldozatot hozó gróf, hanem a cseh és a szlovák állam becsületén éktelenkedő vérfolt. Ezt bár érthetővé teszi, de csak súlyosbítja, hogy a Benes-dekrétumok nemzetiségekre vonatkozó rendelkezései cseh és szlovák jogrendből való kiiktatásának elmaradása azt jelenti, hogy a faji alapú hátrányos megkülönböztetés mai napig hatályos az Európai Unió két tagállamában. Amíg ez így van, addig Európában emberi méltóságról, kisebbségvédelemről, jogállamról hitelesen beszélni lehetetlen úgy, hogy a Benes-dekrétumokról szó ne essen.

Idén arról is meg kell emlékeznünk, hogy először nem lehet velünk Esterházy János leánya, Esterházy Malfatti Alice asszony. Személyében tovább fogyatkozott azok száma, akik személyesen ismerték Esterházy Jánost. Életét arra szánta, hogy Édesapja életművet másokkal is megismertesse. Isten nyugosztalja!

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Egy kitüntetést nemcsak a névadó minősít, hanem a kitüntetettek is. Idén újra két, a magyar nemzet szolgálatában érdemeket szerzett személyiség veheti át az Esterházy János-díjat.

Fónagy János rendkívül következetességgel, felkészültséggel, alapossággal és hatalmas munkabírással szolgálja évtizedek óta a közt. Országgyűlési képviselőként, államtitkárként és miniszterként nem csupán kiváló értője a közlekedésnek és a gazdaságnak, hanem a parlamenti vitákban annak a színvonalas, határozott, de könnyed humorral fűszerezett közéleti vitastílusnak a képviselője, amely oly fájóan ritkává lett az érdemi nézetkülönbségek ütköztetése helyett brutális személyes sértegetésbe fordult politikai világunkban. Nála jobban kevesen tudják, hogy az emberi méltóságot megtagadó, gyűlöletet és az alapvető társadalmi normákat semmibe vevő, fajelméletet hirdető náci diktatúra milyen begygyógyíthatatlan sebet ejtett a magyar nemzet egészén és sokszázezer magyar családon. Fónagy János szabadidejében mindig talál módot arra, hogy támogassa a Rákóczi Szövetség magyarságmegtartó és a Kárpát-medencében élő nemzeteket egymáshoz közelebb hozó munkáját.

Amikor Orosch János érsek atya esetében felmerült az elismerés neki ítélésének lehetősége Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes találóan úgy fogalmazott, hogy ezt a díjat nagyon könnyű odaadni neki – hiszen sokszorosan kiérdemelte. Neki elfogadni sokkal nehezebb lesz. Valóban, azokban a napokban, amikor újra a Benes-dekrétumok hatályos voltának elfogadhatóságáról képes értekezni a szlovák politikai elit egy része, ez egyszerre mutatja a kitüntetés megalapozottságát és a kijelentés igazságát.

Köszönjük Érsek Atya, hogy itt van és köszönjük, hogy elfogadta ezt a kitüntetést. Reméljük, hogy e kitüntetés értékét Érsek Atyának és mindannyiunknak tovább növeli majd, hogy névadója a boldogok, majd a szentek sorába kerülhet. Érsek Atya mindennapi szolgálata tanúbizonysága annak, hogy a hit kegyelme felette áll minden nemzetiségi viszálykodásnak és olyan közös esélye a bocsánatkérésnek, megbocsájtásnak és kiengesztelődésnek, amelyre Közép-Európában nagy szükségünk van, hogy megvédhessük közös értékeinket és érdekeinket egy ellenünkre (magyarok, szlovákok, csehek ellenére) változó és megváltoztatni akart Európában.

Közép-Európa napjainkban maga képviseli azokat az eszményeket, amelyeket az alapító atyák, Schumann, Adenauer és De Gasperi Európa jövője szempontjából nem csupán kívánatosnak, hanem magától értetődőnek tartottak.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Köszönjük a Rákóczi Szövetségnek, hogy ápolja és felmutatja gróf Esterházy János emlékezetét. A nagyságos fejedelem zászlajáról vett jelmondata, – „cum Deo pro patria et libertate” - „Istennel a hazáért és a szabadságért” – mindig eligazít, amikor nehéz időkben járható és célra vezető utakat keresünk. Így van ez most is.