A mögöttünk hagyott 3,5 évet leginkább a közvetlen szomszédságunkban zajló háború határozta meg.

Meggyőződésünk, hogy Európa tévúton jár, a Bizottság elnök asszonya által a napokban küldött levél ékes bizonyítéka ennek. Miközben Ukrajna és az ukrán vezetés egy korrupciós válságba zuhant, eközben Európa továbbra is a háború finanszírozója akar lenni.

Magyarország mindig is a békét képviselte. Fontos, hogy emellett továbbra is minden lehetséges fórumon kiálljunk.

Ha jövőre Magyarországon Brüsszel alakít kormányt, annak a következménye az lesz, hogy a brüsszeli diktátumokat Magyarország is el fogja fogadni. Ez igaz a háború kérdésére, a migráció kérdésére, a multinacionális cégekre kivetett közterhekre is, aminek következménye jelentős adóemelés lenne.

Nagyon fontos, hogy továbbra is olyan kormánya legyen Magyarországnak, amelynek fontos az ország önállósága, fontos, hogy a döntések kizárólag a magyar emberek érdekét szolgálják megszületésükkor.

Fontos egyeztetés 🤝 A győri agglomeráció ivóvíz- és szennyvíz ellátásnak fejlesztéséről tárgyaltunk

Követeljük, hogy Ukrajna azonnal számoljon el az eddig kapott európai uniós támogatásokkal
Nem fogjuk hagyni, hogy Brüsszel ukrán aranybudin húzza le az európaiak és a magyarok pénzét!
Ennyi.

NEM-et mondunk a háborúra, NEM-et mondunk a Tisza-adóra, NEM-et mondunk a nyugdíjak megadóztatására.
️ Aki békét akar, velünk tart
Aki az adócsökkentést támogatja, velünk tart
Ennyi.

A családbarát politikára Orbán Viktor békepárti kormányzása a garancia!
A háromgyermekes édesanyák SZJA-mentességéről fontos részletek a kisvideóban.

Véget vetünk a példátlan politikai erőszaknak és megfélemlítő erőfitogtatásnak. Megerősítjük a nemzetbiztonságot és a közrendet!

A háború és Ukrajna érdekében Brüsszel még az unokáinkat is eladósítaná!

A bosszú vezérli és hazudik. Veszélyes kombináció ez. Magyar Péterről kérdezett a FideszPress…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média