Isten nyugosztalja Zsukovszky Miklós kárpátaljai magyar református lelkipásztort!

Megrendüléssel értesültem Zsukovszky Miklós nagytiszteletű úr haláláról. A kárpátaljai magyarság egy, a legnagyobb földrengés közepette is rendíthetetlen oszlopát veszítette el megmaradásáért folytatott küzdelme legnehezebb időszakában.

Amikor Zsukovszky Miklóst 2013-ban megismertem, a derceni önkéntes tűzoltók vezetőjeként a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány elismerését vette át Orbán Viktor miniszterelnöktől azért a hősies helytállásért, melynek során a '13-as nagy anyaországi árvízi védekezés idején a Kárpátaljáról a Dunakanyarba siető derceni önkéntes tűzoltók nyújtottak segítséget a gátakon.

Az elmúlt évtizedben abban a szerencsében lehetett részem, hogy az egyre nehezebb helyzetbe kerülő kárpátaljai magyarság lehetőségeinek megőrzésében, a kárpátaljai református közösség megerősítésében és a Derceni Egyházi Önkéntes Tűzoltóság fenntartásában is együttműködhettünk.

Zsukovszky Miklós mindent megtett azért, hogy a rábízott református egyházközségek sorsát a nehéz időkben is egyengesse, az anyaországgal való kapcsolatokat fenntartsa és a fiatal református lelkipásztoroknak biztatást, gyámolítást és bátorítást nyújtson.
Zsukovszky Miklós élete szolgálat volt. A családban melegszívű családfőként, az egyházban lelkipásztorként, az egyházmegyében esperesként, a megmaradásért vívott harcban Kárpátalja fiaként, a magyar nemzet szolgálatában magyar hazafiként. Tudta, hogy a kárpátaljai magyarság által elszenvedett többszörös szorongattatásban a hit, remény és szeretet a legerősebb megtartó erő. Hit, remény és szeretet, amelyeknek köszönhetően a nélkülözésben megadathat minden, a szegénységben is érezhetjük magunkat gazdagnak.

Zsukovszky Miklósnak fájdalmasan korai halála ellenére teljes élete volt. Volt szerető családja; csodálatos felesége és nagyszerű gyermekei. Volt református közössége, melynek körében elkötelezettsége és szolgálata a neki csalódást okozóktól, az őt kellően el nem ismerőktől is tiszteletet követelt. Volt kárpátaljai magyar önazonosságtudata, akkor is, ha a háború árnyékában e nemzetrész fogyatkozását - Sütő András szavaival - az “asszimiláció kígyótorkában” kellett látnia. Volt hazája, akkor is, ha az évszázados terhet hordozva csak a magasban.

Zsukovszky Miklós korai halála azért is tragikus, mert a kárpátaljai magyarság fennmaradásáért folytatott küzdelemben veszített el egy olyan nagytudású, bátor és egyenes harcost, akire a legveszélyesebb csatában is az első sorban lehetett számítani.

Ahogyan három évvel ezelőtt Zsukovszky Miklós fogalmazott: “Ápolni kell a magyarságtudatot a gyermekeinkben, az unokáinkban, a hittanosainkban, a gyülekezeti tagjainkban, hogy tudják, ismerjék a gyökereiket, és legyenek rájuk büszkék. Azon kell fáradoznunk, hogy ha kell, oktassuk a magyar nyelvet akár az egyház keretében. Meg kell tartanunk a felnövekvő nemzedéket magyarként.”

Ezt tette egész életében fáradhatatlanul. Most megpihent. Az együttérzés csendjében visszhangoznak szavai. Fentről is azokkal lesz mindörökre, akik továbbviszik a stafétát. Az általa hagyott űrt követői csak az ő örökségével együtt tölthetik be.

Osztozom a Család, a kárpátaljai magyarság és a kárpátaljai reformátusság gyászában. Emlékének megőrzése mindannyiunk számára feltétlen parancs.

Nagytiszteletű Úr! Kedves Miklós! Isten nyugosztaljon itt a földi világban és éltessen ott, ahol csak neki áll hatalmában!