Orbán Balázs tegnap félreérthetően fogalmazott. Márpedig ilyenkor a politikában mindig lesznek, akik félreértik az elhangzottakat. Orbán Balázs néhány órával később egyértelművé tette, hogy szavai nem voltak pontosak, de álláspontja félreérthetetlen. 1956 hősei a magyar nemzeti panteon legdicsőbbjei közé tartoznak. Ezen a sziklán áll a magyar alkotmány is: “mai szabadságunk az 1956-os forradalmunkból sarjadt ki.”
Most azok rágalmazzák Orbán Balázst kitartóan és engesztelhetetlenül, akik nem félreérthetően szoktak fogalmazni, hanem a hazugság bajnokai. Magyar Péter, aki a legrosszabb kommunista gyakorlatot idéző módon saját feleségéről készített titokban hangfelvételt. Aki nem telik el nap, hogy tényszerűen ne állítson valamilyen valótlanságot. És - érezve a hazugság frontján őt ért komoly ellenzéki kihívást - Gyurcsány Ferenc, aki a tiltott önkényuralmi jelképek közül a vöröscsillagot akarta legalizálni. Aki kiteszi Nagy Imre képét a Facebook oldalára, úgy hogy felesége soha meg nem tagadott nagyapja Nagy Imre gyilkosainak egyike. Ő - Dobrev Klára nagyapja, Apró Antal - volt az, aki az Országgyűlés elnökeként a parlamentben tapsvihar közepette jelentette be Nagy Imre kivégzését, amelyet a „nép jogos elégtételének… az ellenforradalom méltó megbosszulásának” nevezett. Micsoda visszataszító álszentség. Ebből elég!
Orbán Balázs a magyar közéletben az elmúlt évtizedben kiváló munkát végzett. Ezen egy félreérthető, de általa azonnal egyértelműen tisztázott nyilatkozat nem változtat.

Köszönjük a polgárőröknek, hogy részt vettek az árvíz elleni védekezésben🤝❗️

MINDEKÖZBEN
Hazánkban több mint 6️⃣7️⃣ezer polgárőr teljesít szolgálatot.
A polgárőrök…

Találkozót szerveztünk a Lakitelekről elszármazottak részére a Hungarikum Ligetben, a Kölcsey házban.

️Az európai választók akaratát hosszú távon nem lehet semmibe venni. Mi, Patrióták készen állunk, hogy változást hozzunk az európai döntéshozatalban.

A Patrióták pártcsalád tagjai azért küzdenek, hogy visszatérítsék az európai politikát a józan ész talajára.

Észak-Macedónia a balkáni migrációs útvonal kulcsországa. Csak együtt védhetjük meg Európát hosszú távon és tartósan az illegális migránsoktól. A magyar-macedón együttműködés fejlesztése ezért…

Orbán Viktor: Mi azt szeretnénk, hogy Magyarország megnyerje az előttünk álló évtizedet is, ezért lesz szükség a gazdasági semlegesség politikájára.

- Most legutóbb már látom, hogy sikerült belekeverni az 1956-os forradalomnak az ügyét is ebbe a háború-béke vitába. Nekünk is észnél kell lenni. Tehát ha az ember ilyen kényes kérdésekről beszél,…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média