Gratulálok a kitüntetett pedagógusoknak. Köszönöm munkájukat.

Pedagógusnap alkalmából ma a Szegedi Dómban tartotta ünnepi ülését a Szegedi Tankerületi Központ.

Az ünnepségen munkája elismeréséül számos pedagógus kapott kitüntetetést.

A Megyei Közgyűlés képviseletében Kormányos Sándor tanácsnok vett részt.

1946-ban több mint 200 ezer német nemzetiségű honfitársunknak kellett elhagynia Magyarországot, köztük azoknak is, akik Dunafalva területén éltek.

A történteknek állít méltó emléket az az emlékmű,…

Mit jelent egy vallásos zsidónak a szex? Melyek a legnagyobb tévhitek a szexualitás és a hívő zsidóság kapcsán? És hogy jön ide a Sziget Fesztivál? Köves Slomóval, az Egységes Magyarországi Izraelita…

Nagy öröm számomra, hogy ma a Magyar Érdemrend nagykeresztjével tüntethettem ki Wolfgang Schäublét, a Bundestag korábbi elnökét. Elnök úr nemcsak meghallgatott, hanem meg is értett minket, még akkor…

Sikeresen lezajlott a NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow-Mezőfalva. Sok ezer gazda, agrárszakember és agrárdiák látogatott ki a rendezvényre, és bízunk abban, hogy értékes információkkal,…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média