Dr. Bene Ferenc születése évfordulója alkalmából képviselőtársaimmal, Ávéd doktor úrral és munkatársaival megkoszorúztuk a mindszenti születésű orvosprofesszor emléktábláját.

Dr. Bene Ferenc belgyógyász Mindszenten született 1775.október 10-én. Bécsi és pesti egyetemi tanulmányai végeztével 1798-ban avatták doktorrá Pesten. 1803-1840 között tanított a pesti egyetem orvosi karán. 1806-ban Pest város főorvosa és az ottani városi kórház igazgatója lett. 1831-ban az MTA rendes tagjává választotta. Ösztöndíjjal segítette az orvoshallgatókat. 1801. augusztus 27-én a himlőoltást tökéletesítve ő alkalmazta azt először Magyarországon, és megpróbálta rendszeresíteni. 1803-1828 között rendszeresen tartott a himlőoltásról előadásokat a pesti orvoshallgatóknak. 1841-ben nyugdíjba vonult, 1858-ban hunyt el Pesten. Fia, ifjabb dr. Bene Ferenc a tetszhalált kutatta, dédunokája, dr. Sebestyén Gyula a hazai mellkassebészet megalapítója volt.

Gémes László
polgármester

Szalai Zoltán kultúrtörténész, az Mathias Corvinus Collegium főigazgatója Az identitás, mint politikai fegyver konferencia egyik nyitó előadásában arra buzdított, ne engedjük szabadságunkat sérülni…

Azért azt elképzeltétek, amikor összesúgnak a bejáratott brüsszeli globalista bábok, hogy vajon melyik az új balos messiás Magyarországon, keresik a tömegben, mindjárt jön a felszólalása, de, hogy…

Orbán Viktor Ilaria Salisnak: ne kérje tőlem azt, hogy köztörvényes bűncselekményt elkövetőket engedjünk ki a magyarországi börtönökből.

Magyarországon, ez nem lehetséges.…

Találkozó Samir Sarannal, az indiai Observer Research Foundation elnökével.

Az intézet számos területen nyújt kiemelkedő eredményeket, amellyel a világ 27., míg India legbefolyásosabb kutatóintézete.

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média