Az ENSZ melletti magyar nagykövetségen nyitottam meg a Political Network for Values rendezvényét, amelynek célja kiállni értékeink mellett, mint a család, gyermekeink védelme a genderpropagandával szemben.

7️⃣5️⃣ éves az ENSZ Emberi Jogi Nyilatkozata. Ennek kapcsán hangsúlyoztam annak fontosságát, hogy ne feledkezzünk meg a Nyilatkozatban garantált jogokról, mint az élethez, az anyasághoz, a gyermekkorhoz vagy a szulők gyermekeik oktatásának megválasztásához való jogairól.

Ismertettem a magyar családpolitikai intézkedéseket és hangsúlyoztam, hogy gyermekvédelmi törvényünk szerint a a gyermekek szexuális nevelése kizárólag a szülők feladata és hatásköre.

Károgóknak egy kis információ:

Június 20-án játszották a Bulgária-Szerbia mérkőzést a selejtezőcsoportunkban... A szerbek is kis híján megégtek Razgradban! Danko Lazovicsnak a 96. percben sikerült…

Magyarország egy olyan Uniót szeretne, amely erősíti tagállamait.

Az illegális migrációról, Ukrajna EU tagságáról és a közel-keleti konfliktussal kapcsolatos magyar álláspontról beszéltem többek…

Az európai egység nem egy pillanat és nem véletlen műve. Meg kellett álmodni, el kellett gondolni. Ennek az álomnak része volt az is, hogy Európa mostantól ne háborút, hanem békét exportáljon a…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média