A napokban Soros György átadta birodalmának irányítását fiának.
Alexander Soros meg is mondta, hogy ő sokkal direktebben akar politikát csinálni Amerikában és Európában is.
Ők szervezik és ők mozgatják…
Bocskor Andrea képviselőtársammal írásbeli választ igénylő kérdést nyújtottunk be az Európai Bizottsághoz a decemberben elfogadott, Ukrajna nemzeti kisebbségeiről szóló törvényt illetően. Az új törvény nagy visszalépést jelent a kárpátaljai magyar közösség jogainak garantálásában.
Kérdésünk arra irányult, hogy az Európai Bizottság mit tervez tenni annak érdekében, hogy garantálja az Ukrajnában élő nemzeti kisebbségek nyelvi és oktatási jogait, ahogy azt a csatlakozási feltételek megkövetelik a Koppenhágai kritériumoknak megfelelően.
Válasz érkezett Várhelyi Olivértől, az Európai Bizottság szomszédságpolitikáért és bővítésért felelős biztosától, melyben kifejtette, hogy a nemzeti kisebbségekről szóló törvény elfogadása és végrehajtása azon hét kulcsfontosságú lépés közé tartozik, amelyeket Ukrajnának az uniós tagjelölti státuszával összefüggésben végre kell hajtania. Fontos, hogy a vonatkozó jogszabályok és végrehajtási intézkedések lehetővé tegyék az Ukrajna területén élő nemzeti kisebbségek jogainak megőrzését. Továbbá tájékoztatott, hogy a Bizottság a 2023 őszén közzéteendő bővítési csomagban részletesebben elemezni fogja az e téren elért eredményeket, figyelembe véve a Velencei Bizottság közeljövőben várható véleményét és ajánlásait is.
A napokban Soros György átadta birodalmának irányítását fiának.
Alexander Soros meg is mondta, hogy ő sokkal direktebben akar politikát csinálni Amerikában és Európában is.
Ők szervezik és ők mozgatják…
A Nyugat-Balkán stabilitása Magyarország alapvető nemzetgazdasági és nemzetbiztonsági érdeke. Albánia, kezdünk!
Isten áldása kísérje életedet és missziódat Reka Fodor ! 
Brüsszel szétosztaná a migránsokat a tagállamok között. Orbán Viktor szerint ez életszerűtlen és embertelen.
Orbán Viktor: Ennek a háborúnak nincs megoldása a harctéren, jöjjön a diplomácia, és kezdődjenek meg a béketárgyalások! 

Kezdődik a frakcióülés. Nekünk továbbra is Magyarország az első!
Három óra múlva kerül az Országgyűlés napirendjére a PB-gázpalackokkal kapcsolatos törvényjavaslatom, amelynek célja az emberek által megfizethető ellátásbiztonság megerősítése, a 11,5 kg-os…
Június 16. - Nagy Imre és mártírtársai újratemetésének emléknapja.
Éljen a magyar szabadság, éljen a haza!
Szenzáció
️ Ritter Sophie a nála eggyel idősebb korosztályban is végig verte Európát 


️
Ritter Sophie 1️⃣4️⃣ évesen U17-es Európa-bajnok a tiranai Európa-bajnokságon
️
Sophie az 57 kilogrammos döntőben az…