Temesváron köszöntöttem ma a Fidesz alelnökeként az RMDSZ 16. Kongresszusát.

Az RMDSZ a romániai pártrendszer legstabilabb pontja, amely 1990-től folyamatosan jelen van a parlamentben. Nincs másik romániai párt, amelyik ugyanezt elmondhatná magáról. Politikailag megkerülhetetlen tényező a Kelemen Hunor által vezetett Szövetség: az RMDSZ tekintélyt, politikai súlyt szerzett.

Két európai polgári kezdeményezés is sikeres lett az elmúlt években az erdélyi magyarság köréből indulva, az RMDSZ aktivitásával: a Minority Safepack Initiative, valamint a nemzeti régiókért indított európai polgári kezdeményezés. Ezek által sikerült Európa-szerte elképesztő számban mozgósítani nemzeti közösségeket egy közös cél érdekében. Az összmagyarság sikerei lettek ezek, amelyek megerősítik az összetartozás érzését, megmutatják a nemzetünkben rejlő erőt határoktól függetlenül.

A magyar kormány 2010-től meghirdetett nemzetpolitikájának célja, hogy minden magyar, bárhol is éljen a nagyvilágban, érezhesse: jó magyarnak lenni, megéri magyarnak lenni. Ezért a demográfiai tél ellensúlyozására tett intézkedései jó részét kiterjesztette a határon túli magyarokra, az oktatási-nevelési támogatás összege is megemelésre került.

A megfelelő határon túli partnerek megléte alapvetően befolyásolja a magyar nemzetpolitika eredményességét, és az RMDSZ bizonyította, hogy komoly és megbízható szövetségese a magyar kormánynak is.

2024 a választások éve lesz Romániában. Fontos, hogy az itteni magyarok minél nagyobb számban vegyenek részt ezen. Közös célunk, hogy az erdélyi magyarság nyertese legyen a következő évtizedeknek.
Ezért kívánom, hogy az RMDSZ-nek legyen meg a továbbiakban is a kellő ereje és bölcsessége, hogy az erdélyi magyarság jövőjének útját egyengetni tudja.

A Fradi Magyarország legnépszerűbb és legelismertebb klubja.

124 év története kötelez bennünket. Számtalan rekord, tehetség és sportlegenda köthető hozzánk. Kemény munkával elértük, hogy külföldön is…

️Nagyszerű hírek a bringásoknak, korisoknak, deszkásoknak! Ma átadtuk Csornán az új bringapályát, ami remek lehetőséget biztosít a sportolásra és a szabadidő hasznos és aktív eltöltésére.

Hol vannak a békét szolgáló kreatív erőfeszítések? -tette fel a kérdést Ferenc pápa, a Karmelita kolostorban elmondott beszédében.

🤝Új igazgató a vármegyei katasztrófavédelem élén

Ünnepélyes állománygyűlés keretében nevezték ki a Veszprém Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság új igazgatóját, dr. Csillag István tűzoltó ezredest…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média