5️⃣0️⃣0️⃣ évvel ezelőtt választották meg az angol Képviselőház elnökének Thomas More-t, humanista filofózust, írót, államférfit. More politikai pályafutása alatt a gondolat- és szólásszabadság elveinek védelmezője volt, amelyet a legnagyobb nyomásra sem adott föl.

Megválasztása után néhány évvel - akkor már lordkancellárként - halálra ítélték, amiért nem vetette magát alá az uralkodó önkényének és ellenállt a gondolatszabadságra rótt korlátozásnak, azzal, hogy nem ismerte el VIII. Henrik felsőbbrendűségét a pápasággal szemben. Thomas More zokszó nélkül életét adta a szabadságért.

II. János Pál pápa 2000-ben az államférfiak és politikusok védőszentjévé nyilvánította.

Tudta, hogy a Coca-Cola termékei 70 százalékban hazai alapanyagból kerülnek előállításra?

A Coca-Cola szigetszentmiklósi gyárában tettem látogatást.

A budafoki telephellyel is rendelkező vállalat a…

Alapelvünk, hogy a segítséget kell oda vinni, ahol a baj van, nem a problémát oda hozni, ahol egyelőre nincsen baj. A Katolikus Ifjúsági Tanácsadó Központ pedig maga a segítség azoknak a fiataloknak,…

Latorcai Csaba: A holokauszt nemcsak a magyar zsidóság, de az egész magyar társadalom történelmének egyik legnagyobb tragédiája!
🙏 Az idei auschwitzi megemlékezést akkor tartják, amikor a világ újra…

Gyurcsányék nyíltan roadshow-znak azért, hogy hazánk ne kapja meg az uniós forrásokat és ismét ők kerülhessenek hatalomra.

Be is ismerték, hogy az Európai Bizottság és a dollárbaloldal politikai…

Brüsszelben csak a mismásolás megy a korrupciós ügyek kapcsán!
Ideje lecsapolni a mocsarat Brüsszelben
Ennyi.

Nálunk béke van!

A kép két szélén Orosz Pali és egy orosz pali, középen pedig egy kárpátaljai honfitársunk és egy amerikai srác.

Így is lehet. Ez a Ferencváros!

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média