️A támogatásnak köszönhetően megújul a csapadékvíz-elvezetési rendszer a Rét utcában, az Erzsébet királyné utcában és a Köztársaság utcában.
Szívből gratulálok! Hajrá, Csorna! 


️Az Európai Parlament ma újra színt vallott. Nyilvánosan akarják elhallgattatni azokat, akik máshogyan látják az Európa Unió jövőjét, mint az európai mainstream.
👉A tagállami vétójoggal kapcsolatos hozzászólásomban rámutattam: álszent magatartás, hogy Magyarországot az európai egység szétverésével és akár igaztalanul is vétózással vádolják csak azért, mert bátran kiállunk álláspontunk és értékeink mellett, míg korábban csatlakozott tagállamok ezt kritika nélkül megtehetik az Unió egysége szempontjából súlyosabb ügyekben is. Ezeket az eseteket csak az „egyetértés hiányának” lehet nevezni, sosem vétónak.
️Felszólalásomat követően a levezető elnök jogkörét messze meghaladva hozzászólást intézett a plenárishoz, melyben elmondta, hogy az egyhangú döntéshozatal, ami a vétójog használatának a feltétele, nem illik a parlamenti demokráciához. Szavai szerint a vétó blokkolást jelent, és a blokkolás nem demokratikus.
️Elnök úr, Ön alapjában nem ismeri az Európai Unió működését. A tagállamokért van az Unió, és nem fordítva. Ön a demokrácia mélyítéséről beszél, miközben pont elhallgattatni akarja az Öntől másképen gondolkozó képviselőtársait. Mi a diktatúra, ha nem ez?
️A támogatásnak köszönhetően megújul a csapadékvíz-elvezetési rendszer a Rét utcában, az Erzsébet királyné utcában és a Köztársaság utcában.
Szívből gratulálok! Hajrá, Csorna! 


Manfred Weber: „Az Európai Parlamentet érintő korrupciós fejlemények súlyos terhet jelentenek.”
Bizony.
Hosszú idő után újra egyetértünk Weber úrral.
Magyarország és Katar kereskedelmi forgalma tavaly rekordot döntött, több magyar vállalat is szerepet kapott a stadionok audiovizuális felkészítése során. Mindkét ország érdeke a gazdasági kapcsolatok…
A nap folyamán “A demokrácia védelme a külföldi beavatkozással szemben” lesz a téma az Európai Parlamentben. Kíváncsian várom, hogy a magyar baloldal guruló dollárjai szóba fognak-e kerülni…
Gyurcsányék mindig a nyugdíjasokon hajtották be a pénzt. Most sem támogatnak egy nyugdíjasokat védő intézkedést sem.
Szégyen!
Egyértelmű, hogy az orosz energia tiltása hatalmas károkat okoz Európának. Ezt az európaiak több mint kétharmada is érzi. 
Már csak holnapig lehet kitölteni a szankciókról szóló konzultációt!
Hallassuk a hangunkat, töltsük ki minél többen!
Szijjártó Péter: Gázvásárlási tárgyalások indulhatnak Magyarország és Katar között. 

Felújítottuk a fóti Szent Ágoston Keresztény Általános Iskola és Gimnázium épületét. Nagy jelentőségű, komoly oktatásfejlesztést valósítunk meg a körzetünkben! Ötgyermekes édesapaként az egyik…
A Kereszténydemokrata Néppárt frakciója a régi hagyományt folytatva, idén is ajándékokat juttatott el a Vöröskereszt számára, melyeket rászoruló családok…