Találós kérdés
Mi az?
1-ből 3
Tizenhat év után lezárult egy korszak.
Joggal lehetünk büszkék arra, amit közösen elértünk az elmúlt másfél évtizedben. Politikánk középpontjában mindig a magyar emberek és a magyar nemzet érdeke állt – határon innen és túl. Soha nem látott családtámogatási rendszer épült fel, megvédtük a rezsicsökkentést, megerősítettük a határvédelmet, munkahelyek százezrei jöttek létre, jelentősen emelkedtek a bérek, csökkent a szegénység, és egész városok, falvak újultak meg országszerte.
A mi politikai közösségünk mindig az építésben hitt, nem pedig a rombolásban. Magyarország ma erősebb, biztonságosabb, büszkébb és gyarapodóbb ország, mint 2010-ben volt. Büszkék lehetünk arra is, hogy a nemzetegyesítés ügyében olyan előrelépést sikerült elérni, amelyre korábban évtizedeken át nem volt példa.
A patrióta kormányzás nem múltidézés, hanem jövőépítés: egy szuverén, nemzeti alapú politika, amely sokak számára Európában is példává és hivatkozási ponttá vált. A magyar emberek a változás mellett döntöttek, ezt a döntést teljes mértékben tiszteteletben tartjuk. A hivatalba lépő kormánynak eredményes munkát kívánunk a magyar érdekékek szolgálatában.
Számunkra most az újratervezés, a közösség megerősítésének és a bizalom újjáépítésének időszaka következik. Az előttünk álló időszakban azért fogunk dolgozni, hogy megvédjük mindazt az értéket, amit közösen felépítettünk. Felemelt fejjel kezdjük meg az új időszakot. Van mire építenünk, és van mit megvédenünk.
Találós kérdés
Mi az?
1-ből 3
2,5 millió szavazó bizalma kötelez minket - ellenzékből is ugyanazokért az értékekért dolgozunk
️
Egy felemás meghallgatás margójára.
Jön a kijózanodás? A frissen kormánypártivá vált sajtó már készíti az embereket, hogy megszorítások nélkül nem fog menni. A Tisza honlapjáról pedig eltűnt az egyik legfontosabb kampányígérettel, a 9%-…
Gratulálunk, a kormányszóvivők kinevezéséhez!✌️
A balliberális média immár hivatalosan is csatlakozott Magyar Péter kormányához!
Van, aki ezen meglepődött?
️
Azért álljon meg a menet! A belügyminiszter-jelölt szerint MINDEN ROSSZ Magyarországon. Miközben egész Európa egyik legbiztonságosabb országában élünk!
4 perc….
Várhatóan ennyibe kell majd sűrítenem a kérdéseimet a vidékfejlesztési miniszterjelölt holnapi meghallgatásán, akit 4 évre választunk.
Még szerencse, hogy tudok hadarni… 
Adok-kapok, csak egy kicsit másképp.
A baloldali liberális média a tenyerén hordozta Magyar Péter és a Tisza Párt kampányát, cserébe azonnal küldhettek is embereket a kormányzatba. Az új…
Miután visszaadtam a mandátumot, elégettem a parlamenti névjegyeket. Kierkegaard úr egy gondolata visszhangzott bennem: “a jövő közelebb van a jelenhez, mint a múlt.”
Lezárult a Bárczi Gusztáv Kollégium két éves munkája.