️Mi a gazdák mellett állunk. A tiszások pedig a brüsszeli gazdáik mellett.

️ A mai von der leyen Bizottságról szóló bizalmi szavazáson a balliberális-néppárti koalíció ismét összezárt és kimentette von der Leyent és Bizottságát. Így tett a Tisza Párt is, azzal, hogy képviselőik szándékosan távol maradtak, ezzel pedig azt támogatták, hogy a Bizottság elnöke a helyén maradjon.

👉 Mi, Patrióták, így a Fidesz-KDNP képviselői azért nyújtottuk be és szavaztuk meg az indítványt, mert az elmúlt évek sorozatos hibás lépései a Bizottság részéről összeadódva súlyos válságba taszították az európai mezőgazdaságot. A Mercosur megállapodás az utolsó csepp volt a pohárban.

Aki nem szavazta meg az indítványunkat, az valójában von der Leyen mellett és az európai gazdák ellen van. Nincs az a csúsztatás, ami ezt a tényt elfedné.

Régi álmunk válik valóra. Megépül a zajvédő fal a régi 86-os főút mentén, Mosonmagyaróváron.

Összevont poszt

Forrong a világ, a veszélyek korát éljük. A régi, begyöpösödött nemzetközi intézmények csődöt mondtak. Ezért léptünk be a Trump elnök úr által életre hívott Béketanácsba. Közös célunk a béke, és…

ATTILA a Magyar Nemzeti Múzeumban️Példaértékű szakmai összefogás eredményeként nyílt meg ma a Nemzeti Múzeum Dísztermében A Kiállítás. 1600 év, 14 ország 64 múzeuma, 400 műtárgy – a számok önmagukért…

A januári rezsistoppal megvédjük a családokat a többletfűtés költségeitől.

Jó hír a fótiaknak!
A város 175 millió forint támogatást nyert a Szent Imre utca és a Móricz Zsigmond– Géza fejedelem – Szent Benedek utcák fejlesztésére. Gratulálok!

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média