🤝 Köszönjük Robert Palladinonak a Magyarországon végzett munkáját, ami üdítő különbséget hozott demokrata elődjéhez képest. A most távozó ügyvívő fontos szerepet játszott abban, hogy a Trump-…
️ A tegnapi napon lehetőségünk volt egyeztetni Patrióta tagpártjaink országgyűlési képviselőivel.
A képviselők megosztották velünk aggályaikat: szomorúan állapították meg, milyen irányba halad ma az Európai Unió politikája.
🤝 Éppen ezért fontosnak tartjuk, hogy mi, Patrióták, Európa-szerte összetartsunk. Csak így tudunk valódi változást elérni, erőteljesen képviselni a békepárti hangot, és visszaterelni Európát a józan ész útjára.
👉 Ebben a munkában a nemzeti parlamentek felelőssége és szerepe is kiemelkedően fontos.
🤝 Köszönjük Robert Palladinonak a Magyarországon végzett munkáját, ami üdítő különbséget hozott demokrata elődjéhez képest. A most távozó ügyvívő fontos szerepet játszott abban, hogy a Trump-…
Ne engedjük őket a kormányzás közelébe, mert a Brüsszelből irányított Tisza-bábkormány rezsipoltikáját is velünk fizettetnék ki. 
A gáz, a villany és a távhő ára háromszorosára, a benzin és a gázolaj…
A Fidelitas Európa egyik legnagyobb és legszervezetettebb politikai közössége. - Bóka János #fidelitas
👉 Magyarországnak gazdaságilag semlegesnek kell maradnia! Ha egyetértesz, töltsd ki te is a nemzeti konzultációt! #fidelitas #nemzetikonzultáció
De mit csinál a Tisza Brüsszelben?
A bukott vezérkari főnök éles pisztollyal az oldalán járt-kelt az övéi között, a tiszás lakossági fórumokon.
Azt hihette, hogy Latin-Amerikában van.
Na, most ennek a nagyképű, agresszív és veszélyes…
Véget ért annak a törvényjavaslatnak a vitája, amelyet Riz Gáborral közösen terjesztettem elő a parlamentben az energiaszövetkezetekről. 
Igazi hiánypótló előterjesztés a miénk, amelynek kapcsán…
2. A keresztényüldözésről
Nekünk, magyaroknak, Nándorfehérvár az identitásunk. És európaiként Lepantó is az identitásunk, amikor megvédtük az iszlám hódítással szemben Európát, és megvédtük…
Red Wednesday 2025
A Tisza Párt pártcsaládja, az EPP a baloldallal és a liberálisokkal közösen blokkolta az ukrán háborús maffiáról szóló vitát az Európai Parlamentben.
Korábban a Patrióták Európáért kezdeményezett…