️A von der Leyen-Bizottság az átláthatóság és az elszámoltathatóság hiányának jelképévé vált. Ezért is kell távozniuk!

Az Európai Bizottság nemcsak hibás politikai döntéseket erőltet, hanem súlyos botrányok is övezik a működését. A „Pfizergate” vagy az NGO-k átláthatatlan finanszírozásának ügye, továbbra is magyarázatra várnak. Mindezekről azonban itt, a Parlamentben nem lehet vitázni. A néppárti–baloldali koalíció leszavazta a vizsgálóbizottság felállítására irányuló javaslatunkat – annak ellenére, hogy összegyűjtöttük a szükséges aláírásokat.

Ez a döntés jól tükrözi az EU mélyen gyökerező képmutatását. A „jogállamiságot” és az „átláthatóságot” fegyverként használják a demokratikusan megválasztott kormányok és politikai frakciók ellen, de amikor súlyos visszaélések és korrupció szövi át az uniós intézményeket, akkor mindent a szőnyeg alá söpörnek.

Ez így nem mehet tovább! Többek között ezért is nyújtottunk be bizalmatlansági indítványt a Bizottsággal szemben.

️ Dunakeszin megvalósítottuk Magyarország legnagyobb középiskolai beruházását: a Diáknegyedet.

1500 férőhelyet, két sportcsarnokot, egy uszodát és két iskolát biztosítunk a fiatalok tanulásához és…

Az amerikai German Marshall Fund ösztöndíjasait fogadtam.
👉A fiatal szakemberek a magyar tapasztalatok megszerzésével a kétoldalú kapcsolataink elmélyítésében is fontos szerepet játszanak
Köszönöm a…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média