November 27. a Véradók napja.
Szeretettel köszöntjük a véradókat és a véradást segítő elkötelezett szervezeteket, munkatársakat!
Magyarországon naponta 1600-1800 véradó szükséges a biztonságos vérellátáshoz, hiszen évente 400 000 beteg szorul vérre, vérkészítményre. Ebben az évben eddig több mint 280 000-en adtak vért, köztük több mint 28 000 első véradót köszönthetünk.
Naponta körülbelül 1 000 egészségügyi dolgozó vesz részt közvetlenül a véradások lebonyolításában, a levett minták feldolgozásában, laboratóriumi kivizsgálásában és biztosításában a felhasználó egészségügyi intézmények számára.
Kérjük, hogy továbbra is adjanak vért!

Kezdődik a disznóvágás-szezon!

Finom falatok, tánc, zene és hagyományőrzés. Szombaton rendezték meg Kisvárdán a Szent András-napi Disznóvágást és Pálinka mustrát.

Fekete István

„Kis társamon” (így hívjuk a bajtársakat a seregben) még rajta a tűzoltó sisak, a kabátot már levette és átadta rám.Éppen cserélünk, ő öltöztet: kiképzésünk utolsó napján tűzoltók oktatták a porral…

️Magyar oktatás és köznevelés kategóriában megyei príma-díjban részesült Virág Tiborné, a Bajai III. Béla Gimnázium matematika-kémia szakos tanára!👏
Szívből gratulálok az elismeréshez!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média