Nem értem, merre megy ez a világ…

Nem vagyunk egyformák — és ez így van rendjén. Az advent, az ünnepvárás ideje a közös élményekről, az együttlétről, az illatokról, a beszélgetésekről szól. A grillen sült húsok illata – legyen az kolbász, tarja vagy épp egy finoman fűszerezett malac – sokunk számára a közös ünnepi hangulat része, nem bánt senkit, nem sért meg senkit. És igen, Magyarországon a disznóvágás és malacsütés szinte hungarikum: sok családnál generációk óta öröklődő, ünnepi tradíció.

Most mégis azt látjuk, hogy a Ferenc téri adventi vásárban súlyos népharag alakult ki a malacsütés miatt, mert egyesek számára zavaró a forgó malac látványa – amiért a szervezők kénytelenek voltak a sütőt kordonnal eltakarni, plakátokat kirakni. (!)

Megértem, hogy vannak, akik számára ez kellemetlen élmény. Valóban vannak vegánok és érzékenyebben reagálók, akik ezt így élik meg. És azt is megértem, hogy minden észrevételt tiszteletben kell tartani. Ugyanakkor miért kell mindjárt háborút csinálni ebből? Miért megyünk egymásnak? Miért válik egy gasztronómiai hagyomány ütközőponttá?

Nem egymást bántva szeretném feltenni a kérdést: Hol találhatunk kompromisszumot?

Nem azt mondom, hogy mindenkinek ugyanúgy kell éreznie – de azt igen, hogy a közös tér nem lehet harcmező. Ünnepeljünk együtt, békességben. Mi húsevők a “vegákkal”, pálinkával koccintók az absztinensekkel.

Nektek mi a véleményetek?