Abszolút bábszínház!
Az új ÁVH valódi célja, hogy a multikat hozza helyzetbe a magyar vállalatok helyett
Az új ÁVH valódi célja, hogy a multikat hozza helyzetbe a magyar vállalatok helyett
Abszolút bábszínház!
Nyílt levél Lannert Judit miniszter asszonynak.
Tisztelt Miniszter Asszony
️
Ön a Facebook-oldalán olyan mondatot tett közzé, amely sok magyar nőt méltán bántott meg. Azt írta, hogy „láthatóan a Fidesz…
Teljes a káosz és a mellébeszélés a Tiszában. Gajdos miniszter úr nem ura a helyzetnek.
Nem támogatjuk Baka András köztársasági elnökké választását. Hogy miért?
Az álhírekkel ellentétben NEM
LESZ MA államfőválasztás az Országgyűlésben.
Csupán a Tisza-frakció küld egy illegitim bábot a Sándor-palotába
️
Baka András jogtudósként egy jogsértő eljárásban vesz részt, szerepvállalásával hozzájárul a demokratikus intézményrendszer lebontásához és Magyar Péter önkényének kiépítéséhez.
Más munkájával könnyű dicsekedni…
Magyar Péter elhallgatja, amikor a friss inflációs adatokkal büszkélkedik, hogy a kedvező számok az Orbán-kormányok intézkedéseinek köszönhetők.
#SzalaiPiroska…
❤🤍
Letette esküjét Hortay Olivér és Palóc André képviselőtársunk. Isten hozott benneteket, jó, hogy itt vagytok köztünk!
Magyar Pétert és a tiszásokat nagyon zavarja, hogy ilyen komoly tudású fiatalok…
A Parlamentben is a Hazajáróról! 