Vannak pillanatok egy ország életében, amikor nem politikai oldalak, nem pártérdekek, hanem az alkotmányosság, a jogállam és az ország jövője kerül mérlegre. Meggyőződésem, hogy most egy ilyen pillanat előtt állunk.

Arról döntünk, hogy Magyarország továbbra is jogállam kíván-e maradni, vagy végleg átlép egy olyan rendszerbe, ahol a politikai többség számára már semmilyen alkotmányos korlát nem létezik.

Az Alaptörvény-módosítás tartalmával azt üzenik, hogy ha van kétharmad, akkor nincs olyan tisztség, nincs olyan intézmény és nincs olyan alkotmányos garancia, amelyet ne lehetne egyetlen politikai döntéssel félresöpörni.

Ma már láthatjuk, hogy a kritikák ellenére a FIDESZ-KDNP pártszövetségében volt egy tartás abban a tekintetben, hogy voltak olyan vörös vonalak, amelyeket nem lépett át. A TISZA most éppen ezt teszi. Önkényesen átlép egy vörös vonalat már a kormányzása második hónapjában.

Az önkény mindig talál magyarázatot arra, miért indokolt éppen most kivételt tenni. Miért kell most félretenni egy szabályt, miért kell most egy személyre szabott törvényt alkotni, miért kell most felülírni egy intézményi garanciát. De minden ilyen kivétel ugyanabba az irányba vezet: ahhoz a felismeréshez, hogy valójában már nincsenek mindenkire egyformán kötelező szabályok.

A jogállam nem attól létezik, hogy vannak törvények. Minden önkényuralomnak is vannak törvényei. A jogállam attól létezik, hogy a hatalom sem állhat a jog fölött. Hogy a legerősebb politikai többség sem tehet meg bármit pusztán azért, mert megvan hozzá a parlamenti ereje.

Ez az önkény valódi természete: nem a szabályok hiánya, hanem az a meggyőződés, hogy a szabályok mindig csak másokra vonatkoznak.

A köztársasági elnököt egyetlen mondattal távolítják el az Alaptörvény módosításával. Nem az Alaptörvény szabályai alapján lefolytatott eljárásban, nem egy alkotmányos felelősségre vonás eredményeként, hanem magának az Alaptörvénynek az átírásával. Ez nem normaalkotás, hanem egyedi személyi döntés alkotmánymódosításnak álcázva.

Ha ez egyszer lehetséges, akkor holnap ugyanez megtörténhet bárki mással. Más független közjogi méltósággal. Bármely olyan tisztségviselővel, aki útjában áll az aktuális politikai többségnek.

Ugyanez a logika jelenik meg az Alkotmánybíróság esetében. A hivatalban lévő alkotmánybírákra utólag alkalmazott új feltételek nyilvánvalóan nem egy intézményi reformot szolgálnak, hanem konkrét személyek eltávolítását. Ez nem a független alkotmánybíráskodás megerősítése, hanem annak politikai alárendelése.

És ugyanez a logika jelenik meg a parlamenti képviselők mandátumkorlátozásánál is. A demokratikus verseny lényege, hogy a választók döntik el, kit kívánnak képviselőnek. Itt a korlát! A választói jog és akarat!! Ha a jogalkotó előre kizárja a politikai szereplők jelentős részét a választhatóságból, akkor már nem a választók döntenek, hanem a hatalom. Ez nem egyszerűen egy vitatható politikai döntés, hanem a passzív választójog súlyos korlátozása és a politikai verseny átírása.

Ezért nem lehet azt mondani, hogy most csupán a jogállamiság sérelméről beszélünk. Ez már nem a jogállam sérelme, hanem annak a vége.

Amit ma látunk, az nem alkotmányos reform, hanem az önkény építése. Ha ma elfogadjuk, hogy egy alkotmánymódosítás lehet egyetlen személy eltávolításának eszköze, ha elfogadjuk, hogy visszamenőleges szabályokkal lehet átalakítani független intézményeket, ha elfogadjuk, hogy politikai ellenfeleket alkotmányos eszközökkel lehet kizárni a versenyből, akkor holnap már nem lesz olyan alkotmányos garancia, amelyre bárki hivatkozhat.

Ha ma ezt megtehetik a köztársasági elnökkel, az Alkotmánybírósággal és a demokratikus választás szabályaival, akkor holnap már valóban bárkivel bármit meg lehet tenni.

A történelem ritkán egyik napról a másikra változik meg! A szabadságot nem mindig tankokkal veszik el – sokszor törvényekkel, rendeletekkel, apró lépésekkel.

A kérdés nem az, hogy mikor vesszük észre az utolsó lépést. A kérdés az, hogy felismerjük-e az elsőket. Mert amikor már mindenki számára nyilvánvalóvá válik, hogy a jogállam súlyosan sérült, addigra gyakran túl késő visszafordítani a folyamatot.

Ezért ezt a módosítást nem lehet támogatni. A jogállam és az alkotmányosság eszméje érdekében a hazát csak egyetlen döntés szolgálhatja: a tervezet elutasítása.