Van egy szó, amit nem szabad könnyelműen használni.

De van az a pillanat, amikor ki kell mondani: önkény.

A köztársasági elnök menesztése Magyar Péter részéről nem egyszerű politikai döntés. Nem közjogi korrekció. Nem demokratikus vita lezárása. Ez a hatalom nyers demonstrációja.

Ez a legdurvább hatalmi önkény.

Az önkény lényege éppen az, hogy a hatalom nem tűri a korlátokat. Nem viseli el az önálló intézményeket. Nem fogadja el, hogy vannak tisztségek, méltóságok és alkotmányos szereplők, akik nem a mindenkori politikai akarat végrehajtói.

A magyar történelemben láttunk már ilyet.

1948-ban Rákosi Mátyás félreállította Tildy Zoltánt. Akkor is az volt az üzenet: aki útban van, azt el kell távolítani. Nem számít az intézmény, nem számít a közjogi méltóság, nem számít a köztársaság rendje. Csak a hatalom számít.

Ma ugyanezt a logikát látjuk visszatérni.

Nem azért súlyos ez, mert egy emberről szól. Hanem azért, mert az egész közjogi berendezkedésről szól. Arról, hogy lehet-e Magyarországon olyan intézmény, amely nem hajol meg az aktuális politikai akarat előtt.

Aki ma ezt elfogadja, az az önkényt fogadja el.

Aki ma erre legyint, az holnap már nem fog tudni mire hivatkozni, amikor ugyanez az önkény ellene fordul.

Mert az önkény természete ilyen: először mindig másokat ér el. Aztán egyszer csak mindenkit.

A köztársaság nem lehet egyetlen ember vagy politikai mozgalom magántulajdona. A közjogi intézmények nem lehetnek a hatalom játékszerei.

Ezt ki kell mondani világosan:

ami most történik, az nem demokrácia.

Ez önkény.