Hajdu János neve 16 éven át egyet jelentett a magyar terrorelhárítással. A TEK élén szolgált 2010 és 2026 között, miközben Magyarország Európa egyik legbiztonságosabb országának számított, de már 35 évvel ezelőtt is ő volt II. János Pál pápa látogatásakor a Szentatya egyik védője.

Lehet szeretni vagy nem szeretni, de a szolgálatot és a teljesítményt illik elismerni. Hajdu János és munkatársai éveken át azért dolgoztak, hogy a magyar emberek biztonságban élhessenek. A legtöbb sikeres műveletükről természetes módon nem a nyilvánosság előtt számoltak be, hiszen a terrorelhárítás világában sokszor maga a megelőzés a siker.

De azért a sajtóhoz is eljutott néhány ügy. 2015-ben a TEK két külön akcióban összesen hat embert fogott el, akiknél sorozatlövő fegyvereket, lőszereket, hangtompítókat és robbanóanyagokat találtak. A kapcsolódó házkutatások során egy úgynevezett bombalabort is felszámoltak, ahol robbanószerkezetek készítéséhez szükséges anyagokat és házilag gyártott eszközöket foglaltak le. A beszámolók szerint olyan robbanóanyagok és szerkezetek is előkerültek, amelyek emberélet kioltására alkalmasak voltak.

A nyilvánosság csak töredékét láthatta annak a munkának, amelyet a TEK végzett. De amikor fegyveres csoportokat fogtak el, robbanóanyagokat foglaltak le, vagy potenciálisan veszélyes személyeket állítottak elő, akkor a magyar emberek biztonságát védték.

Ma sok alaptalan támadás éri Hajdu Jánost, de a tények változatlanok: hosszú éveken keresztül vezette Magyarország terrorelhárítását, és több ezer rendvédelmi műveletért viselte a felelősséget.

Ahogy most a Tisza párt önkényesen, politikailag meghurcolja Hajdu Jánost, elfogadhatatlan.
A karhatalmi politikai terror ugyanekkor egyszer elmúlik. A szolgálat, a fegyelem és a hazáért végzett munka viszont megmarad.

Köszönet a szolgálatáért, Hajdu János tábornok úr, ön mellett állunk!

Szűcs Gáborral az elmúlt években sokszor beszélgettünk a Vezércikk műsorában, most egy más helyzetben, más körülmények között, de ugyanazt az értékközösseget képviseljük. Tegnap kérdeztem, ma pedig…

A nagy meleg nemcsak a vonatokat, de a közlekedési minisztert is megviseli. Vitézy Dávid, aki minden nyáron sportot űzött a nemzeti kormány közlekedési minisztere, Lázár János kritizálásából, most…

Hajdu János neve 16 éven át egyet jelentett a magyar terrorelhárítással. A TEK élén szolgált 2010 és 2026 között, miközben Magyarország Európa egyik legbiztonságosabb országának számított, de már 35…

Magyar Péter ma is azt hiszi, hogy egy kocsmában van, nem a nemzet házában.

Forsthoffer Ágnes házelnök tegnap ezt mondta: „Legyünk méltók a választók képviseletére ebben a házban!” Magyar Péter ekkor…

Hazánknak volt egy 2022-ben Brüsszel által is jóváhagyott pénzügyi terve, amiből a nehezebben tanuló, vagy fogyatékossággal élő magyar gyerekek külön fejlesztését, segítését finanszíroztuk volna.

A…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média