Már látszódnak a Magyar-kormány gyenge pontjai: a miniszterelnök idegei és Tarr Zoltán biztosan ezek közé tartoznak

Tarr miniszter kapta meg a feladatot Magyar Pétertől, hogy szántsa be a közmédiát.

Igyekeznie kell, mert a főnöke a kampányban, idegből bemondta, hogy az első héten leállítják a közmédia hírszolgáltatását.

Tarr Zoltán el is kezdené a beszántást, ám a nagy akarásban összevissza beszél és intézkedik:

☝️Két hete még azt jelentette be Tarr Zoltán nagy lendülettel, hogy KÖLTSÉGVETÉSI BIZTOST vezényel a közmédiához. Csakhogy kiderült, ilyet nem tehet! Költségvetési biztost önkormányzatokhoz lehet kirendelni, de akkor sem egy miniszter vagy a kormány feladata.

Tegnap új ötlet jutott Tarr Zoltán eszébe! MINISZTERI BIZTOST nevezett ki a közmédiához, ám a jelenlegi jogszabályok szerint erre sincs lehetősége. Sebaj!

Harmadikra BIZTOS összejön! Vagy utólag - ahogy a Tiszánál szokás - megváltoztatják a törvényt.

A jogászkodásnál is izgalmasabb, hogy ki a megnevezett “miniszteri biztos”

Grósz Judit, aki korábban az RTL vezérigazgató-helyetteseként dolgozott.

RTL-es államtitkár, RTL-es kormányszóvivők, RTL-es közmédia, RTL-es ország.

️Magyarország minden porcikáját beszippantja a liberális fősodor. Kár érte.

Tegnap folytatódott az abszolút romkocsma.

Kíváncsian várom, hogy ma sikerül-e egy kis lépést megtenni a "működő és emberséges" Magyarország felé...

A szegénység csökkentése közös feladat. Haladtunk vele az elmúlt években, de bőven van tennivaló. Vita Kapitány Istvánnal.

A vidékfejlesztési miniszter elismerte a falvak önkormányzatiságának végét? Te is így értetted?

👉Az 1️⃣. diaszpóra díjazottunk. Ludanyi András egész pályája során egyszerre művelte magas szinten a tudományt és szolgálta az amerikai magyar emigráció közösségét
Meghívó
Tisztelettel meghívjuk Önt a…

Már látszódnak a Magyar-kormány gyenge pontjai: a miniszterelnök idegei és Tarr Zoltán biztosan ezek közé tartoznak

Tarr miniszter kapta meg a feladatot Magyar Pétertől, hogy szántsa be a közmédiát.…

Amikor 17 hónapja elindítottam az oldalam, álmodni sem mert volna róla, hogy szűk 1,5 év múlva több mint 200 ezren leszünk!

Köszönöm szépen mindenkinek, aki követ!

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média