Zöld utat kapott az ukrán gabona és még sok más agrártermék!

Az új kormány nem emelte törvényi szintre más veszélyhelyzeti rendelkezésekkel ellentétben az ukrán importtilalmat. Hogy ez véletlen, figyelmetlenség vagy kifejezett szándék volt, azt nem tudjuk.

A tény az, hogy innentől kezdve, amíg nem rendelkeznek máshogy, nem védi semmi a magyar gazdákat, ahogy eddig.

Miért volt fontos a tilalom?
-az alacsony árakkal nem tudnak versenyezni a gazdák, hiszen nekik meg kell felelniük az uniós szabályoknak az ukránokkal ellentétben, ami tisztességtelen versenyelőny;
-ebből következik, hogy a költségeiket sem tudják fedezni kivéve, ha árat emelnek és kockázatot vállalnak ezzel, hogy nem a termékeiket vásárolják;
-ezáltal a készletük jelentős része felhalmozódik vagy egyszerűen kárba vész;
-a helyzet pedig odáig fajulhat, hogy ellehetetlenülnek és a helyiek, a munkavállalóik foglalkoztatását sem tudják biztosítani ilyen feltételek mellett.

Kérjük a területért felelős miniszter állásfoglalását a kialakult helyzetben. A magyar gazdák megélhetése és védelme elsődleges. Kötelességünk megvédenj a hazai mezőgazdaság érdekeit!

(A kép a kampány alatt készült, amikor egy helyi gazdával beszéltem az ukrán gabona ügyét illetően. A videót hamarosan újra közzéteszem!)

Magyar Péter a jogállami működés alapjait veszélyezteti az államfő elleni politikai támadásokkal

Érdekesen indul…

A szolidaritási hozzájárulás marad. Pedig megígérték, hogy eltörlik.
A 480-as benzinár? Áh.. Felejtős! Pedig azt is buzgón ígérték…
De ne panaszkodjunk! Az ukrán gabonaimport tilalma…

Nem tudom mit mondott volna a Tisza, ha a Fidesz-KDNP kormány a lengyel mintát követve GDP-arányosan 15%-kal, a korábbi adósság közel harmadával növelte volna a magyar államadósságot 2022-26 között…?…

Az államfő nemcsak egy politikai szereplő a sok közül, hanem az alkotmányos berendezkedésünk sarokköve, őre. Így volt ez Göncz Árpád és Mádl Ferenc idején is.
Lehet vitázni, lehet kritikát…

Magyarország foglalkoztatási mutatói továbbra is az európai élmezőnyben vannak!

2025-ben a 20–64 éves korcsoport foglalkoztatási rátája hazánkban elérte a 81,1 százalékot, ami megegyezik Németország…

A Tisza Párt egyelőre csak a Facebook-on kormányoz, érdemi munka nincs

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média