2014 és 2024 között a szexuális bűncselekmények száma 94 százalékkal, a nemi erőszakok száma pedig 150 százalékkal emelkedett az Európai Unióban.

Igen, jól látja mindenki: 10 év alatt a duplájára nőtt a szexuális bűncselekmények száma, ismert nemi erőszakból pedig két és félszer annyi van, mint 2014-ben.

☝️Mindez egy friss uniós rendőrségi jelentésben olvasható.

Kissé szégyenlősen tesznek említést a dokumentumban a brutális növekedés okairól. Annyit írnak, hogy “tudatosabb lett a társadalom”, ezért többen jelentik, ha bántalmazzák őket. Persze…

A liberális magyarázók azt nem merik megemlíteni, hogy 2015-től kezdve lepték el illegális bevándorlók milliói Nyugat-Európát. Talán ez is hozzájárulhatott a szexuális erőszak elharapódzásához. Nem kell ehhez tudósnak lenni, csak újságolvasó embernek…

☝️Még egyszer rögzítsük, a hivatalos rendőrségi adatok szerint 10 év alatt elképesztő mértékben nőtt a szexuális bűncselekmények száma az EU-ban.
️Ez is a liberális, brüsszeli út egyik szomorú következménye. Sajnos erre az útra kanyarodtunk rá április 12-én.

Összevont poszt

A magyar választások után Ursula von der Leyen és Manfred Weber több interjúban is világossá és egyértelművé tették, hogy kizárólag politikai okai voltak annak, hogy:
️ 7-es cikkely szerinti eljárást…

Deutsch Tamás: A magyar választások után Ursula von der Leyen és Manfred Weber több interjúban is világossá és egyértelművé tették, hogy kizárólag politikai okai voltak annak, hogy:
️ 7-es cikkely…

Horváth László:
Köszönöm a megtisztelő bizalmat!
A nyolcadik parlamenti ciklusomban is a vidéki embereket és a nemzeti értékeket fogom szolgálni.

A Jóisten mindannyiunk felett,
Magyarország mindenek előtt…

Németh Balázs:
Ez igen! A leendő gazdasági miniszter (Kapitány István) május elseje alkalmából bejelentette, hogy az új kormány “biztosítja az emberséges szülészeti ellátást, hatékony meddőségi…

Nacsa Lőrinc:
Megtiszteltetés és felelősség, hogy az új Országgyűlésben a Magyarságpolitikai Bizottságot vezethetem. Ki kell állni a nemzeti kisebbségek jogai mellett, folytatni kell a közösségek…

A katolikus egyházban május elseje Szent József, a munkás liturgikus emléknapja. A jeles napot XII. Piusz pápa rendelte el 1955. május 1-jén.

Szent Józsefet a mindennapok hallgatag szentjeként…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média